Stuck in the moment - új!

Sziasztok!:)

Nem szeretnék most sokat beszélni. Holnap vagy holnap után jön az új rész. Most pedig itt az új blogom melyet nem egyedül írok,hanem egy nagyon közeli barátommal.Elég régóta fontolgattuk ezt a sztorit most pedig úgy döntöttünk belevágunk,hisz ő is most zárt be egy blogot és most én is úgy éreztem tényleg érdemes lenne. 

Egyébként ez egy nagyon rövid kis blog lesz.Mindössze 22 rész lesz.(Prológussal és Epilógussal együtt.) Semmi extra ez kb egy délutános blog, kellemes , könnyed olvasás néhány csavarral és egy kis képzelgéssel. Hisz mi lenne ha? 

Stuck In The Moment

[ Justin Bieber & Caitlin Beadles ]

6.rész ~ A Sors keze

Sziasztok, kedvesek!

Nem szeretnék most itt szövegelni.Nem mondom egy kicsit elszomorodtam a kommentek miatt,mindössze négy jött és abból három volt az ami a történetnek szólt.Gondolom ez az én hibám is.De ha valami nem jó azt fejtsétek ki mintsem elpártoltok,köszönöm!

Igyekszek minél hamarabb jönni,mindig.Csak egy kissé nehézkes így,hogy a notebookomat egy darabig nem fogom tudni még használni.Most itthon vagyok két napja így van esélyem firkálni nektek és igyekeztem valami esemény dús részt összehozni.Mozduljunk már valamerre nem de?;)

Ui: Köszönöm az 50 !! feliratkozót! Nagyon jól esik,hogy ennyien olvassátok a blogot.Puszillak titeket!

Kellemes olvasást!

Ui: Út közben felkerült egy új design.A régit nagyon szerettem de elég sötét volt és most valami másra vágytam. Remélem nem lett túl borzalmas! xoxo

6.rész ~ A Sors keze

Blair Black.

Fogalmam sincs,hogy ki ez a csaj.Ahogy arról sem tudok mint mondani,hogy Drew hogyan néz rá, vagy éppen Drew kettőről sincs információm és sajnos azt sem tudom,hogy hol áll a fejem.Ez még csak az első napom az iskolában máris úgy érzem,hogy minden a nyakamba szakadt!

Kezdjük ott,hogy a földrajz tanárom egy gyík.Komolyan.Tisztelem a tanáraimat,soha nem mondok semmi rosszat, de ki az az eszetlen aki első órát dolgozattal kezdi?! Minden a tavalyi év anyagából.Mondanom sem kell,hogy milyen nyúszottan jöttem ki a váratlan teszt után.Utolsó órában, ráadásul.Békát, kígyót és még ezer férget tudtam volna rá kiabálni, de inkább úgy döntöttem,hogy okos és illedelmes gyerek leszek, ahogy anyukám is elvárná tőlem.Így aztán ütemes léptekkel, eltántoríthatatlanul vetettem be magamat a könyvtárba.Semmi kedven nem volt még haza menni az üres házba.Jóanyám ki tudja mikor ér haza? Azt írta,hogy maximum kilenc.(Igen ez nála nem olyan sok.)Megértem, első napja neki is.Csak azért mégis jól esett volna,ha egy ilyen nap után nem a magány várna haza.

Kikölcsönzök valami jópofa könyvet.Mondjuk valami drámát, egyszerűt, rövidet.Egy egy estés könyvet, hogy kikapcsolódjak egy kicsit a tanulások közben.Nesze neked végzős év!Életemben nem kezdődött ilyen furcsán a tanévem.Majd csak túl élem valahogy.Muszáj leszek.

Ahogy ott álltam kettejük között a hányinger kerülgetett.A levegő energiától pulzált folyamatosan, egyenesen vibrált.A lány nagyon csinos volt.Földöntúlian csinos.Fekete haja körül lengte a testét, mikor bevágódott az ajtón szinte olyan volt mintha lebegne, és nem csak a haja.De ez természetesen lehetetlen , mire kettőt pislogtam határozottan biztos voltam benne,hogy a földön állt.Előtte is ott kellett lennie, egyetlen emberi lény sem képes lebegni.

A gyomrom folyamatosan kavargott,ahogy a velem szemben álló, döbbent pillantásokkal rendelkező fiú, vad, szinte űzött tekintetébe merengtem.Pupillái nagyra nyíltak a szája pedig mintha ketté vált volna.Egészen úgy láttam,hogy a döbbenet átvette felette a hatalmat.Nem értettem miért.Nem túl nagy az iskola és ezt a lányt egészen biztos,hogy nem láttam.Amúgy is idősebbnek néz ki nálunk és egy ilyen jelenséget még női megfigyelőképességekkel is megjegyezne az ember.

Viszont ami igazán felkavart azaz,hogy engem zavar a jelenléte, zavar az,hogy Drew méregeti és az is zavar,hogy ilyen piszkosul csinos.Valószínűleg minden férfit megkaphatna a világon akire csak ráveti a szemét. Felháborítóan érekelt,hogy nekik kettejüknek mégis mi a fene közük vagy egymáshoz és... nem tudom minek nevezhető ez az érzés.Egy valami azonban biztos: nem volt túl szinpatikus számomra ez az egzotikus szépség.

-Hello Drew!-csilingelte mézédes-mázos hangján amitől nekem a nem létező szőrszálak is az ég felé kezdtek meredezni a hátamon.Istenem!Miért kell a hangjának is ennyire tökéletes és nőiesnek lennie?Semmi hiba nincs ebben a lányban?
-Fate.-biccentett felé kimérten.-Mi járatban?-azt hiszem nem csak a velem szemben álló fekete szépséget hökkentette meg ez a kérdés,hanem engem is.Drew nem húzta az időt, azonnal a lényegre tért.Arra ami őt érdekelte.Nem tudom,hogy erről jó vagy rossz véleményről legyek.Bár ha jobban belegondolok azt sem tudom ki ez a nőszemély mégis én magam is undorítóan kíváncsi vagyok,hogy mi köze van az ikrek azon tagjához akit én is ismerek.
-Ez lenne a híres vendégszeretet?-viccelődött csípőre tett kézzel Fate.
-Ne térj ki a válasz elől.-forgatta a szemét Drew majd megköszörülte a torkát.-Sejtem,hogy a jelenléted semmi jót nem tartogat számomra.Ki vele Fate.Mit akarsz tőlem?
Egyszerre több gondolat is szövődni kezdett a fejemben.A megfogalmazás, a stílus és az a lenéző szinte már-már leereszkedő, undorodó tekintet.Minden jel egy valamire utalt, valami olyanra ami - igen tudom,hogy beteges vagyok és butaság ilyesmit éreznem- engem rettentően zavart.Fate nem lehetett más csak Bieber exe.Mégis hogy a fenébe ismernék egymást, mi lenne ez az elektromosság a levegőben és mi másért lebegne körülöttünk a ki nem mondott feszültség?
-Gondoltam meglátogatom az én kedvenc iker páromat.Ez tán nem csak bűn?-vigyorgott szenvtelenül nekem pedig kedvem lett volna képen törölni pedig igazán béketűrő ember vagyok.Most viszont haragot és ellenszenvet éreztem egy olyasvalaki iránt akit nem is ismerek.Ez aztán az igazán felháborító dolog. Elkhart Lake tényleg furcsa dolgokat művel velem és az idegeimmel.
-Nem, nem bűn.Egészen addig amíg jó kislány leszél.-vetette oda neki, majd mint akinek eszébe jutott,hogy én is ott vagyok, hirtelen rám szegeszte mogyoró barna, összetéveszthetetlenül különleges szemeit.-Elég későre jár.Elszaladt az idő.Megengeded,hogy haza vigyelek?Kocsival vagyok.Ha csak nem jöttél te magad is autóval.
-Én...az a helyzet,hogy szívesen buszozom.Még postára kell mennem és...-próbáltam magamat kivágni. Oké, hogy helyes srác és minden oké vele külsőleg pont úgy ahogy a modorával is.De nem ismerem.Honnan a fenéből tudjam,hogy milyen ember?A mai világban pedig nem lehet megbízni senkiben.Ez a kőkemény valóság.
-Semmi és.Elég sötét van már kint.Nem akarom,hogy egyedül mászkálj.-szigorúan nézett rám.Nem tudtam hova tenni.Nem is ismer.Nem értem miért aggódna értem.
-Ő az új házikedvenced?Igazán bájos.-Szóval ha eddig nem értettem miért utálom ezt a nőt, akkor most már a napnál is világosabb.Arogáns és igazán fent hordja az orrát.Pedig semmi oka nincs rá.Tény,hogy csinos és minden vonása tökéletes, egzotikus.De ez még nem ok arra,hogy így viselkedjen.Nem is ismer.
-Jobb lesz ha megyek.-jelentettem ki szikla szilárdan és valójában így is gondoltam.Semmi kedvem Miss. Fent Hordom Az Orrom szépséggel egy helyiségben összezárva lenni.Még a könyvtártól is elvette a kedvemet pedig még körül sem tudam nézni.
Nem érdekelt Drew.Nem érdekel Drew kettő sem akinek még a nevét sem tudom mégis úgy méregetett az ebédlőben mintha én lennék minden baj forrása.Nem érdekelt Fate vagy ki a fene sem.Még az őrült földrajz tanárom és a jegy sem érdekelt.Senki.A mai nap úgy ahogy van egy nagy katasztrófa.Csak haza akarok jutni.Mi hamarabb.Be akarom magamat vetni az ágyamba és egy kiadósat sírni aztán meg szét akarom tanulni a fejemet.Máshoz úgy sem igazán értek.
Kivetettem magamat a könyvtár erős, masszív lengő ajtaján.Sietősen szedtem a talpamat. Minden lépésem visszhangzott a kihalt folyosón.Sejtésem szerint már senki nincs az épületben csak néhány tanár, az a két veszekedő idióta a könyvek között és jómagam.Mindennél jobban szerettem volna azonban ha én nem lennék a felsoroltak között.Nem volt semmi értelme a mai napon itt maradni.Még a könyvet sem kölcsönöztem ki.
-Blair, várj már!-lépteket hallottam magam mögött.Hirtelen megmerevedtem.Ott álltam háttal az ismerős hangnak és megszólalni sem tudtam.Túl régen hallottam ezt a hangot.Túl régen ahhoz,hogy igaz legyen. Hogy lehetséges ez?Hogyan képes itt lenni?Ő már régen nem része az életemnekFájdalmasan vesztettem el, de örökre lezártam.Minden pillanatot amit vele töltöttem mélyen elzártam a lelkem legsötétebb mélyébe.Nem akartam újra érezni azt a kínt amit akkor éreztem mikor elment.
Nem arra gondolok mikor valaki összepakol, fogja a táskáját és csak úgy elindul a világba.Ő úgy ment el,hogy tudtam nagyon messze még a találkozás.Hirtelen és váratlanul hagyott magamra a nagyvilágban. Emlékszem az utolsó tekintetére, ahogy a szemembe nézett.Ahogy azt mondta, mi mindig barátok maradunk. Valóban azok maradtunk.Soha nem felejtettem el egy pillanatra sem.Örökké emlékeznem kellett rá. De ez olyan régen volt már.Legalábbis számomra úgy tűnt.Mintha millió év telt volna már el azóta, pedig mindössze három éve lakatoltam le ezt a terhet.El kellett engednem.Mi mást csinálhattam volna? Tizenöt évesen az ember nem tudja mi értelme az életének.Bár nem mintha most tudnám.
Lassan fordultam meg, a hátitsákám közben a földre hullot, de ez sem izgatott.Minden fokot amivel arcomat az ismerő idegen felé fordítottam, jól meggondoltam.Bassza meg, nem hiszek a szellemekben!Nincs mitől tartanom.Minden bizonnyal csak a képzeletem játszott velem és Drew fog ott állni előttem.Nem lehet már.
Mintha gyomorszájon vágtak volna.A levegő hirtelen kevésnek tűnt a szűk, szekrényekkel övezett folyosón. Vagy talán én voltam kevés, nem tudom.Éreztem ahogy a tüdőm pont úgy ahogy minden más részem megfagy és nem igazán akar működni.Mint mikor az idő megáll.Ekkor tudatosult bennem,hogy ez nem csak buta képzelgés.Ott állt előttem a maga legtermészetesebb, zsebbre dugott pózában.Még a mosolya is tökéletes mása volt mind annak amit én régen annyira szerettem.
-B...Bruce.-lassan, remegő ajkakkal ejtettem ki azt a nevet amire emlékezni is nehéz volt.
-Mi a helyzet Blair?Régen láttalak.-az nem lehet.A fenébe is!Miér tesz úgy mintha nem én ültem volna a kórházban mellette az utolsó perceiben?Pedig rohadtul én ültem ott.Emlékszem a hideg kezére.Minden momentumát az agyamba égette a sokk és a leírhatatlan fájdalom.Akkor úgy éreztem nem leszek képes ezen tovább lépni.
Aztán teltek, múltak a napok.Az emberek éltek és jártak körülöttem.Nekem pedig kutyakötelességem volt felemelni a buksimat és udvariasan úgy tenni mintha igazán élnék.Az első napok nehezen szinte már-már lehetetlenül teltek el.Barátok és megértő kezek nélkül.Egyedül a szüleimre támaszkodhattam.Minden lépésnél amit megtettem előre az úton, életem és a város zavaros, kanyargós útján egyaránt, úgy éreztem ketté szakadok és inkább a mélységbe vetném magamat csak,hogy ne kelljen ezt éreznem. Aztán könnyebb lett.Megkezdődött az a hosszú és visszafordíthatatlan folyamat amit gyógyulásnak nevezünk.Kezdtem felépülni.Kezdtem igazán lélegezni.
-Hogy...hogy...kerülsz ide?-nem tudtam tagadni,hogy teljesen ledöbbentem.Reszketett minden porcikám, olyan voltam mint a kocsonya.De azt hiszem ez nem meglepő.Olyan helyzetbe kerültem amit az emberek nagy része valószínűleg soha az életben nem fog megélni.Persze ez még nem ok arra,hogy teljesen összetörjek és megbénítson a félelem.Bár azt sem csodálnám.
-Így kell fogadni egy régi barátot, Blair?-ajkába harapott, fejét oldalra döntötte és biztosra vettem, hogy a szeme vörösen izzott. Nem úgy mint mikor valaki ideges.Ha nem igazán, mintha már lángok nyeldesték volna. Vérvörös volt.
Letaglózóan laza és eltökélet volt.Szemében láttam azt amit bár ne láttam volna.Gonoszan csillogott, engem pedig a borzongás és a rosszullét kerülgetett.Lassan indult meg felém.Hanyag lépései után furcsa bűz járta át az orromat.Soha nem éreztem még ilyen szagot.Kénes és...nem tudom,hogy mondható-e ilyen de igazán elrettentő illat keverék volt ez.Két lehetőség volt.Ez a kettő alakult ki bennem.Vagy elé terítem a mai ebédemet, vagy menekülök az életemért.Én pedig a másodikat választottam.

5.rész ~ A jó fiú

Kedveseim!

Hogy ti mennyire hiányoztatok nekem.Maga az érzés, hogy írhatok,hogy it lehetek.Elviselhetetlen volt. Már azon voltam,hogy leköltözöm az informatika terembe és ott fogok írni.De sajnos azzal sem vagyok előrébb. Ne haragudjatok de van egy sajátok módszerem és másképpen nem tudok írni.Szeretek elmélkedni közben, átgondolni.Néha kiszaladni egy kávéért.Ami pedig a legfontosabb: utálom ha nézik miközben "alkotok". Nem szeretem ha folyamatában látja valaki.Az zavaró számomra.Ezért most haza jutottam a koleszból így tudtam jönni az otthoni számítógépről.Igyekszem villámgyorsan írni, hogy minél hamarabb fel tudjam rakni. Puszillak titeket és köszönöm, hogy vártatok! 

Apropó! Oldalt lesz egy menü ahol a díjakat találjátok.Nem régen kaptam két díjat erről pedig majd abban a menüben bővebben is olvashattok majd.Köszönöm szépen őket, nagyon sokat jelentett!:)

5. rész ~A jó fiú.

Drew Bieber

Fura érzés ez az egész.Ahogy beléptem éreztem azt a bizarr energiát ami akkor keletkezik ha az ikrek egy helyen vannak, azaz mi.Két különböző személyiség vagyunk.Az én jelenlétem többnyire természetfeletti nyugalmat hoz az emberekre és napsütést.Míg veszedelmes testvérem vészjósló nyugtalanságot, villámokat és mennydörgést idéz elő puszta erejével.Ez a kettő együtt pedig kiszámíhatatlanul hat a lakosságra és magára Elkhart Lake-re is.Nehéz időszak áll előtünk ezt már most látom.

Magam sem tudom, hogy mi zavar jobban.Az, hogy Blair itt van és ezzel veszélynek teszi ki magát, vagy az, hogy Derek így reagált?Tudom, hogy számára minden egy nagy verseny.Az egész élete a versengésről szól.Mikor gyerekek voltunk is ez vezette és ez tartotta benne a lelket.De ez most egészen más.Nem tudom miért érdeklődöm egy emberlány iránt.Nekem nem lenne szabad hisz csak fájdalmat fogok neki okozni.Távol kell tartanom magamat tőle ahhoz, hogy Derek is távol legyen.

"Bejön a nő mi?"- hallottam meg a fejemben fivérem hangját.Fura ez a képességünk.Ki tudom kapcsolni a gondolataimat, el tudom előle zárni de őt nem tudom kitaszítani.Ha ő közölni akar velem valamit az akkor is eljut hozzám ha nem szeretném hallani.Ez egy elég bosszantó dolog tekintve, hogy örülnék ha nem is lenne az életem része.Csak a baj van vele amióta az eszemet tudom.

"Milyen nő?Nem tudom kiről beszélsz."-jutottam el hozzá a saját üzenetemet.Jobb lesz ha teljes hidegséget lát a külvilág és ő is.Mind a hárman nagyobb biztonságban vagyunk ha Derek nem akar versenyezni ahhoz pedig az kell, hogy ne adjam alá a lovat akaratlanul is.

"Öcsi.Sok minden elmondható rólad de az érzelmeid tagadása nem."- szinte még azt a gúnyos hanglejtést is hallottam a fejemben.Elegem van belőle.Még csak egyszer beszéltem Blairral, egyedül is éppen elég lenne a közelébe férkőzni.Nem vagyok emberi nálam valahogy minden nehezebb.De abban biztos vagyok, hogy ebben a helyzetben ami most kialakult lehetetlen lesz.

-Kopj le, Derek.-mordultam rá és már szedtem is a lépteimet az ebédlőben egyenesen előre.Nincs kedvem most a hülyeségeihez.Kisebb gondom is nagyobb nála.Ha nem tud úgy viselkedni mint egy ember akkor nem is idevaló.Remélem minél hamarabb szedi a sátorfáját és eltűnik legalább újabb ötven évre.Kellemes lenne. Egy kis kikapcsolódás számomra.

-Álmodozz, Drew!-kacsintott felém miközben kikerült és egyenesen egy lánycsapat felé vette az irányt. Sejtem mi lesz szerencsétlen, buta kislányokkal.Ha minden testvérem álltal összetört lány szívéért akit megmentettem ,már legalább egy dollárt kaptam volna, mára milliomos lennék.

-Barom.-sziszegtem halkan és egyenesen a kijárat felé vettem az irányt.Egy időre elég volt belőle.Egész nap hallgattam a hülyeséget.Szükségem van néhány magányos pillanatra.Abban teljesen biztos vagyok, hogy Blair közelébe nem fog menni.Túl sok az ember hozzá a környéken és ezt ő is tudja.Sok mindenre képes ez az idióta de sem önmagát sem engem nem veszélyeztetne azzal, hogy lebuktat minket.

~ * ~

Nem vagyok az a nagyon olvasós típus.Illetve de csak mégsem.Vannak számomra kedves írok.Őket szívesen olvasom.Régieket.Csak sajnos ennyi idő alatt amennyim nekem van óhatatlanul is kifogytam, felfaltam minden oldalt szeretett poros, ős régi alkotásaimból.A mostani sztorikat nem kedvelem.Nem vagyok oda a vámpírok és vérfarkasok történeteiért.Hogy miért?Mert a lapok minden oldala tele van hazugsággal és írói képzelőerővel.Ami nem gond, ha nem tudod az igazat.Viszont ha az igazság hatalmának birtokában vagy, akkor a hazugság,a homályosítás nagyon zavaró és szinte már sértő tud lenni.

Mégis szeretek a könyvtárban lenni.Csendes és békés.Teljesen az ellentéte az én világomnak ami tele van bonyodalommal.Hol a városi kis zugban bújok meg, hol pedig az iskolaiban.Most jelenleg hirtelen felindulásból az utóbbiba menekültem, hogy ne kelljen szembenéznem azzal ami vár rám.Tudom, hogy a dolgok még csak most kezdődnek és ez sajnos csak nehezebb lesz.Az életem soha nem könnyű.Soha nem egyszerű.

Mindig csak várok valamira.Olyan mintha folyton utaznék.És talán valóban utazom.Ez csak az állomás úton valami felé amiről már senki nem beszél.Hisz én is öregszem.Reményeim szerint legalábbis.Közel száz év alatt a testem tizenhét évet öregedett míg a lelkem minimum ezret.Annyi mindent megéltem már, hogy azt nehéz lenne szavakba önteni.De tudom,ha eljön a sötéség, az áldott tudatlanság akkor örömmel ugrom a karjaiba. Rengeteg generáció fejlődését, életét és halálát néztem ahhoz végig,hogy tudjam, nekem ennyi elég volt. Nincs már olyan dolog a Földön amit nem tapasztaltam meg.Kivéve egyetlen valamit.Valami nagyot, rendkívülit.Elsöprőt, felkavarót.Talán soha nem is fogom.Megeshet.

Az érzés ami már negyedjére üti fel bennem a fejét most ismét erősödött.Háromszor láttam és egyszerűen megéreztem,hogy ez lesz a negyedik találkozásunk.Ugyan azt éreztem mint az első alkalomkor.Emberi, naív érzések és talán gyerekesek is de nem tudok ellenük tenni.Nem mintha annyira akarnék.Olyan volt mintha a vénámban is ő lenne.Édes illata körül ölelt.Csendesen, lopakodva mint a legerősebb méreg a bőröm alá férkőzött.Ami pedig a legrémísztőbb, hogy én ezt nem is bántam.Nem féltem ettől amit éreztem. Nem féltem attól, hogy megégetem magamat.Csak őt féltettem, de őt mindennél jobban.Beteges és leírhatatlan ez az egész pláne ilyen hamar néhány találkozás után.

-Jó napot.-halk hangja megtörte a terem törékeny csendjét.Mint az üveg úgy repedt darabjaira.Leplezni sem tudtam volna, hogy azonnal megéreztem őt.Felkaptam fejemet és tekintetemmel azonnal megtaláltam. Nem tehetek róla, vonzott a jelenléte.Látni akartam, hallani és igen.Érezni is szerettem volna, bármilyen képtelenség és őrültség is a dolog.

Nem csak maga a dolog volt őrültség de én magam is őrült vagyok.Talán gyárilag vagyok hibás. Esetleg a Bieber génekkel van a probléma és ezért szeretjük mind a ketten kihívni magunk ellen a Sorsot és szembe menni a józan gondolkodással.Bármi is legyen a helyzet mire észbe kaptam már mellette álltam.Emberi léptekkel természetesen, semmi természetfelettit nem használtam de még így is túl gyorsan értem a közelébe. A hirtelen távolság csökkenés pedig némi kábulattal is járt.Olyan volt mint egy angyal, úgy értem, hogy tényleg olyan volt.Ártatlan aura lengte körül, elektromossággal vegyítve.Az emberek bizonyára kedvelik. Egy ilyen teremtést lehetetlen nem kedvelni.

-Blair, ugye?-igyekeztem laza maradni és csak mosolyogni mikor mellé értem.

-Te pedig...-felnézett rám, szemei meglepődöttséget sugároztak de volt ott más is.Őszinte mosoly terült el az arcán ami engem azonnal boldoggá tett.Beteges vagyok.Én mondom, hogy ez a reagálás már beteges, túl megy a józan határokon.-Drew ugye?Ne haragudj ebédnél láttam,hogy kettő van belőled.Izé nem kettő csak van egy ikred vagy mi.Ugye nem kevertelek össze titeket?-látszott rajta,hogy őszintén összezavarodott én pedig úgy éreztem ideje rendet tenni a kis buksijában.

-Drew vagyok igen, tudod.A zöldséges srác.-kuncogtam, mire ő is felnevetett.

-Igen,emlékszem.Finom is volt belőle a vacsi.-kacsintott rám.-Szabadidődben mindig védtelen, elveszett új lányokat szolgálsz ki a zöldségesben?-dobta fel a labdát amire első pillanatban nem is tudtam,hogy mit kellene mondanom.

-Néha napján, ha szemrevalóak az új lányok.-vigyorodtam el.Jézusom! Ez pont úgy hangzott mint Derek idióta csajozós szövegei.Tényleg elment a maradék józan eszem.A reggelimben lehet valami, azóta vagyok ilyen zakkant és kiszámíthatatlan.

-Ez nagyon érdekes...-kezdett bele mikor a bejárati ajtó kitárult és egy igazán magabiztos teremtés jött be rajta.Sötét haja körül ölelte mély dekoltázsát.Keleti vágású szeme pedig szikrákat szórt.Különlegesen eltökélet aura vette körül.Magassarkúja csak még jobban kiemelte hosszú lábait amik szabadon kandikáltak ki a minimális hosszúságú szoknyájából.Bármilyen gyönyörű is volt.Hiszen az volt.Világ életében csodálatos teremtés volt.Akkor is tudtam,hogy Fate megjelenése semmi jót nem tartogat a számomra.Soha nem tartogatott.

~ * ~

Ne haragudjatok kedvesek,hogy ilyen rövidke lett.Egyszerűen lassan indulnom is kell vissz a kollégiumba és még előtte fel szerettem volna tenni nektek egy részt.Köszönöm a türelmet a következő rész már esemény dúsabb lesz ezt ígérem! xoxo HeartBreaker ♥

Hamarosan

Sziasztok!:)

Most is csak egy futó bejegyzésre van lehetőségem.Az a helyzet, hogy koleszos vagyok és a napokban tönkre ment a notebookom töltője.Hétvégén hozzák meg a szüleim a megmentő "megoldást". Amint lehet felkerül a következő rész és egy hosszabb elszámolás néhány dologról.Azért írok most is, hogy tudjatok valamit rólam és ne higgyétek, hogy lógok.Igyekszem minél hamarabb jelentkezni.Köszöntek a támogatásért. xoxo HeartBreaker.

4.Fejezet ~A rosszfiú

Sziasztok drágáim!:)

Kétszer kellett nekifutnom ennek a résznek.Egyszer kikapcsolt a gépem és csak a fele volt elmentve. Különben már tegnap jött volna.Az élet igazságtalan! Sajnos.De mindegy.Igyekeztem hamar túl lépni a "traumán" és inkább szorgalmasan megírni. Nem akarok nagyon sokat papolni. Láttam a kommenteket! Nagyon hálás vagyok, ne haragudjatok, hogy nem tudtam válaszolni. De örültem, hogy a rész elkészült végre. Köszönöm a feliratkozókat is! Puszillak titeket és jók legyetek! :)

Kellemes olvasást!

 

4.Fejezet ~ A rosszfiú

Derek Bieber

Jó viccnek tűnt felbukkanni újra az öcsém életében.Ismét pokollá tenni a mindennapjait és halálra bosszantani. Így legalább valami izgalmas is történik abban a végtelenül unalmas kis világában.Hisz mi lehet annyira érdekfeszítő benne?Felkel,rendbe rakja magát, elmegy abba az idióta zöldségesbe, dolgozik végül haza megy.Egész nyáron ennyi volt a programja.Ennél még az is többet ér ha velem idegeskedik.Azzal is előrébb van.
Talán így keveredtem újra ide.Vagy számomra ez egy jó indok, hogy újra Elkhart Lakebe tegyem a lábamat.Valójában fogalmam sincs.Soha nem vágytam erre a kicsi és még talán Drewnél is unalmasabb helyre.Nincs itt semmi, csak rengeteg erdő és a tó.Ezeket még nagyjából lehet értékelni, de egyébként egy porszem az egész.
Most mégis idevágytam.Minden épeszű gondolat kiszállt a fejemből.Végeztem a dolgomat. Soha nem voltam jó fiú.Most sem ez a jellemző rám.Szeretek a magam ura lenni.Nem követem a buta emberi szabályokat, a sajátjaim szerint élek.Nos...Igen.Akinek ez nem tetszik, az beállhat a sorba vagy tehet egy szívességet.Drew ilyen volt.Mindig megpróbált kioktatni."Nem használhatod a képességeinket autó,ékszer stb lopásra." vagy ami a kedvencem volt. "Nem ölthetsz embert." és sűrűn elhangzott a "Ne kereskedj droggal" mondat is.De miért ne?Mert az emberek így élnek?Ők így csinálják?Ugyan! Ettől nekem még nem kötelességem szintén megsavanyodni.Bár semmi szükségem a lopott holmikra sem a drogra.Soha nem éltem velük.Viszont ezek az egyetlen izgalmas dolgok ezen a sivár bolygón. Ilyenkor kis adrenalin löketet érzek, azt hiszem én adrenalin függő vagyok.
Talán már mindenkinek világos, hogy nem élek a szabályok szerint.Soha nem tettem. Tiltják? Megteszem.Óvva intenek?Köpök rá.Féltenek?Ne tegyék.Nincs rá szükségem.Az én életem ilyen.És határtalanul élvezem.Minden mozzanatát magamba szívok.Ezt csak az fogja igazán megérteni aki szintén ezt az életmódot követi.De talán még ő sem.Hogy miért?Nem vagyok sablon.Rám nem lehet rám húzni az emberi normákat, stílusokat.Én szimplán én vagyok.
Az iskola pedig egy olyan dolog amit szerintem az átlag diákok is utálnak.A hátam közepére sem kívánom.Nincs értelme, számunkra nincs.Több tudással rendelkezem mint maga a tanár. Minek üljek be a sok barom közé?Nézzek ki a fejemből?Arra jó ez az egész, hogy az idő menjen a maga komótos módján és talán valami egy picit lefoglalja az agyam kattogását. Semmi másra nem jó.
Noha meglehet mégis itt vagyok, ismét.Egyetlen okból.Azt én sem tudom, hogy ebbe a porfészekbe mi is vonzott.Soha nem láttam benne semmit.De ha már itt vagyok kötelességem iskolába járni.Hála Drewnek.Első ok, ami még engem is érdekel, hogy mivel hamar rájönnének az emberek, hogy ikrek vagyunk így feltünő lenne, hogy az egyik még az iskolapadot koptatja a másik meg már kijárta a sulit. Tizenhét éves suhancnak nézek ki.(Nem számít, hogy idősebb vagyok a város lakóitól úgy közel kétszáz évvel. A második ami számomra cseppet sem számít és le is szarnám, hogy Drew mikor megérezte, hogy jönni fogok elhintette a kis sztoriját.
A sztori a következő. Elméletben én egy nagyon okos és jó modorú fickó vagyok.- Jó vicc, kár, hogy a bugyiszaggató és a szex Isten nincs köztük.Úgy legalább nagyjából megállná a helyét a történet.Bár még mindig ott az a jó modorú.Egy hidegvérű gyilkos nem jó fiú.-Aki történetesen egy alaszkai kutató állomásra kapott ösztöndíjat és egy évig ott tanult, dolgozott, kutatott.Hát. Jobb mesét nem vártam Derektől. De ezzel legalább megmagyarázta, hogy miért nem tudott rólam senki és hova tűntem el.
Fellépve az iskola lépcsőin elpöccintettem a kezemben lévő cigicsikket és kifújtam az utolsó füst felhőt. Nem tudom miért szívom.Nem sok értelme van, de inkább ez egy berögzült mozdulat.Amúgy sem károsít.Engem nem, akkor nem tök mindegy?
Semmi nem változott.Mikor is voltam itt utoljára? Közel harminc vagy talán már negyven éve is.De semmi újdonság.Azt leszámítva, hogy a falakon más plakátok lógtak, más előadásokra hívták fel a diáksereg figyelmét - melyek természetesen senkit nem érdekelnek- az Elkhart Lake-i gimnázium még mindig ugyan az volt.Ugyan az a lekopóban lévő fehér falfesték, a faberakás a falaknál. A lámpák pislákolása sem javult, és a szekrényeket sem cserélték ki.Unalmas és ugyanolyan.Ettől hánynom kell.
Már éppen azon voltam, hogy veszek egy 180°-s fordulatot és elhagyom ezt az istenverte helyet, mikor ismerős hang keltette fel az érdeklődésemet.Mintha saját magamat hallanám némi szeretettel és egyéb undorítóan unalmas dologgal fűszerezve.
-Meg ne próbálj elmenekülni, Derek! Te főzted, edd is meg!-szólt rám megrovóan fivérem az egyik szekrénynek támaszkodva.Mindig olyan haláli nyugodt.És haláli unalmas is. Most is egyszerű farmer és egy fehér póló van rajta.Semmi vad, vagy egy kicsit feltűnőbb dolog. Undorító, én mondom, hogy ez undorító.
-Nem állt szándékomban.- hazudtam automatikusan.
-Elfelejtetted tán, hogy kapcsolatban állunk? A rakoncátlan gondolataidat még akkor is hallom ha nem akarom.Pedig jó pár mocskos dolog nem érdekelt volna.- forgatta meg szemeit, amiről egyenesen a falra tudnék mászni. - Tudom, hogy idegesít.Mindig idegesített, ezért csinálom.-vigyorodott el.Ebbe a gyerekbe ennyi rosszaság szorult azt hiszem. Néha bosszant engem.Micsoda rossz fiú.-Ha nem akarod, hogy halljalak akkor húzd már fel a kibaszott hálódat.
-Évekig távol voltam tőled, újra meg kell szoknom, öcsi.-vetettem oda és már  mentem is volna tovább, ha nem ragadja meg a felkaromat.Felvont szemöldökkel néztem először rá, majd az ujjaira amik a karomra fonódtak.-Eressz el.-sziszegtem a fogaim között.Tudja, hogy utálom az érintéseket.
-Bocs.-az arcán szemernyi megbánást sem láttam.Ő az én irgalmas testvérem aki velem szemben soha nem bán meg semmit.Bár nem csodálom.Sok borsót törtem már az orra alá. A helyében én sem viselkednék másképpen.Lehet, hogy érzéketlen pöcs vagyok de azért reálisan látom a helyzetet.
-Mit akarsz?-löktem oda miközben hatalmas sóhaj keretében tűrtem fel a bőrkabátom ujját, oly annyira, hogy kilátszottak merész tetoválásaim melyektől a suliban frászt fognak kapni a tanárok, de nem izgat.
-Nos.-láttam, hogy a kezemet bámulja.- mi lenne ha nem ilyen nyíltan viselnéd a tetkóidat?- akaratlanul is nevetnem kellett ezen a kérésén.
-Drew.Tudod.Tetoválás.Nem tudom elrejteni és nem nyíltan viselni.Ne röhögtess jó?- vigyorogva dőltem a szekrénynek a vállammal és úgy néztem farkasszemet vele.- Mi lenne ha te meg nem hordanál nyíltan ilyen unalmas göncöket?
-Az én "gönceim"- mutatott a levegőben idézőjeleket.- nem unalmas csak átlagos.A kettő nem azonos.Viszont.Amire még meg akarlak kérni, az az, hogy viselkedj jó? Én kedvelem ezt a sulit és így is gáz, hogy ez az utolsó évem.Ne tedd tönkre.Kösz.-ellökte magát a szekrénytől és már ment is.Már így is jóval többet beszéltünk verekedés és vita nélkül,mint valaha bármikor.Pár pillanatig figyeltem ugyan ahogy eltávolodik, de ezt hamar meguntam. Ideje elvegyülni Elkhart Lake diákjai között.
~ * ~
Vicces volt nézni a sok elgyötört szempárt ebben az istenverte épületben.Mindenki számolta vissza a perceket, hogy mikor szabadulnak.Ami tényleg mulatságos volt. Úgy éreztem magamat mint egy kisgyerek akitől elvették a játékszerét.Nem volt esélyem rosszalkodni.Drew mellett nem.Mindent úgy intézett, hogy egy órákon legyünk.Ugyan azt az idegennyelvet kellett felvennem mint neki, ugyan ahhoz a biosz tanárhoz "jelentkeztem" mint ő.Minő véletlenek.
Mire eljött az ebéd szünet már fuldokoltam.Egy óra nélküle.Szinte megváltás lenne. Persze ebben csak reménykedni tudtam.A remény hal meg utoljára, hiába kiabál a józan eszem, hogy úgy is vigyázni fog rám mint egy rosszcsont kölyökre.Istenem, miért adtad nekem a világ legbosszantóbb emberét testvérnek?Komolyan.Csak én lehetek ennyire szerencsés.
Fogalmam sincs miért de nagyot ugrott a pulzusom ahogy az ebédlő felé igyekeztünk. Furcsa illat csapta meg az orromat.Nem tudtam mihez hasonlítani.Édes volt mint a vattacukor de egyedi, nem mesterkélt.Soha nem éreztem még csak hasonlót sem.Nem tudom mi ez a fene nagy izgalmam, de ahogy oldalra fordultam láttam, hogy testvérem szemei is nagyra nyílnak és ő sem gondolja másképpen.Hirtelen fordult az arca és vette fel az álarcot, de láttam. Akkor már késő volt.Tudtam, hogy ő is érzi ezt a fura illatot és az ereinkben lüktető vért. Életem során sok mindent megéltem, de ilyesmit soha.Minden porcikám, minden egyes DNS-em üvöltött, hogy lépjek be ezen a kibaszott ajtón.

3.fejezet~ A jóból kettő jár?

Sziasztok kedvesek!:)

38 feliratkozó. Wow! Köszönöm szépen! Viszont a kommentek megcsappantak. Gondolom valamit nem jól csinálok. Ha gond van a részekkel azt is írjátok meg! A kritika ha építő jellegű az csak jól jöhet. Viszont számomra nagy dolog, hogy kedves kommenteket kaptam és nem egy ember jelezte, hogy a kedvenc blogja lett. Ami még nekem nagy dolog, hogy feljöttem a múltkor és majdnem harmincan voltatok egyszerre az oldalon, négy különböző helyről. Voltak még Angliából is. Gondolom ha valaki onnan olvassa,vagy Romániából az is magyar lehet csak, de akkor is nagy dolog számomra!

Szeretnék nagyon boldog és sikerekben gazdag Újévet kívánni minden kedves olvasómnak! xoxo

Kellemes olvasást!

2.Fejezet ~ A jóból kettő jár?

Blair Black

(Ui: Ne haragudjatok, de ez most elég rövid lett. Ezt nem tudtam hosszabbra írni úgy, hogy az legyen benne csak amit bele szeretnék írni. Így sunyiba megsúgom, hogy a negyedik rész az eddigi kedvencem, már alig várom, hogy megoszthassam veletek!:))

A napok egymás után vánszorogva teltek el. Unalmas ezen a kis helyen egy olyan tinédzser számára aki senkit nem ismer. Sőt, egyenesen borzalmas.De valahogy csak kibírtam. Olykor telefonon, vagy interneten beszéltem néhány otthoni ismerőssel. Nem is tudom miért töröm magamat azzal, hogy fent tartsam a barátságokat. Valahogy senkitől nem kaptam ezt vissza, talán jobb is, hisz így nem fáj annyira az sem, hogy ott kellett őket hagynom és hiányozni sem hiányoznak annyira, hogy ne tudjam elviselni.
Az idő néhány napra kitisztult, majd ismét szakadni kezdett az eső, mintha a sors csak gúnyolódna rajtam. Nagyon vicces mondhatom.Az ember semmit nem tud csinálni. Anya sem sokra ment a kerttel és én sem jutottam semmire. Még az udvarra sem volt esélyem kiülni egy kicsit levegőzni egy jó könyv kíséretében.
A mai iskola pedig lássuk csak...
Semmi kedvem felkelni. Akármennyire is tudom, hogy muszáj lesz érzem, hogy semmi erőm hozzá.Tudom, hogy mi vár rám. Bemegyek a sok összeszokott sznob gyerek közé és majd úgy néznek rám mint mindenki ebben a kis városban: megvetéssel és úgy mintha idegen lennék. Pedig egyszerűen csak új vagyok ebben a közösségben.Nem hittem volna, hogy valaha ezt fogom érezni, de kedvem lenne visszamenni LA-be, hogy legalább a megszokott környezetembe beleolvadjak. Most néhány napig majd az új lány lesz a nagy szenzáció és az újdonsült nyomi akit lehet cikizni. Istenem! Mibe keveredtem én?

Hosszú volt az éjszaka és pont ahogy sejtettem. Reggel a pokol legmélyebb és legsötétebb vermébe kívántam a telefonomat amiért felébresztett. Kedvem lett volna a legközelebbi falhoz csak úgy hozzávágni és aludni tovább. Bár nem mintha ez megoldás lenne, hisz akkor anya jön be felkelteni, őt meg csak nem vághatom már a falhoz, hogy hagyjon aludni.
Nagyon lassan másztam ki a puha, kedves ágyból, és még lassabban készülődtem el. Mire készen lettem anya már háromszor idegbajt kapott a munkája miatt.Bármennyire húztam az időt abban reménykedve, hogy elkésünk és nem kell bemennem, végül azon kaptam magamat, hogy már a cipőmet húzom fel. A fene sem gondolta, hogy fél óra elég lesz elkészülődni.Ennyit Blair csodálatos szökési tervéről.
A gimnázium már kintről sem tűnt túl hívogatónak. Bár szerintem ennyi félelemmel ami bennem van akár virágokkal is várhattak volna az ajtóban, akkor sem lett volna nagyobb kedvem bemenni ide mint egy középkori kínzó kamrába. Elköszöntem anyától, sok szerencsét kívánt az első napra - rám fért- azután pedig ő is igyekezett nem elkésni az irodából.
Próbáltam feltűnés mentesen feltrappolni az iskola lépcsőjén egészen a bejárati ajtóig. Nem volt könnyű pláne nem ennyi kíváncsi pillantással amit én magamon cipeltem. Mindenki aki elhaladt mellettem megnézett magának és nem értette, hogy ki is vagyok én. Néhányan nem is kezelték diszkréten megdöbbenésüket, hangosan - persze ők azt hitték az "új lány" süket és nem hallja- kérdezgették egymást, hogy ki is lehetek én. Ha nem rólam lenne szó akkor talán még viccesnek is tartom de így roppant idegesítő volt.Már-már azon voltam, hogy elkiáltom magamat, mikor beértem az épületbe és mintha csoda történt volna. A félelmem eltűnt és helyére ismét az a furcsa nyugalom költözött, mint múltkor a zöldségesben, vagy éppen előtte az utcán. Csak tudnám mitől jön ez elő. Lassan kezdem azt hinni, hogy velem van a baj. Talán megőrültem. Valahogy nem tartom elképzelhetetlennek a dolgok tükrében.
Erőt kellett magamon vennem, és muszáj voltam felülkerekedni ezen az érzésen ami most már napok óta amikor csak kedve támad elönt. Ebben a helyzetben amiben most vagyok lehet, sőt talán biztos, örülnöm kellene, hogy valamitől legalább megnyugodtam és képes vagyok kiegyensúlyozottan végig menni a szekrényekkel, plakátokkal na meg persze a diáksereggel övezett folyosón.
Teltek az órák, a félelmem pedig cseppet sem csillapodott.Egyszerűen egyedül éreztem magamat és kedvem lett volna csak úgy elrohanni mindenki elől, hogy ne lássam ezt a sok kutakodó pillantást. Mindenki kíváncsian méregetett, bezzeg mikor órán a tanár kijelentette, hogy új diák érkezett unalmasan, monoton hangon köszöntek, mintha csak púp lennék a hátukon. Talán az is voltam. Kutya legyek ha ezt érteni fogom valaha!
Eljött a napnak az a része, amit a többi diák lelkesedéssel, én pedig lehangoltan fogadtam. Az ebéd szünet. Semmi jót nem láttam abban, hogy bemenjek és leüljek néhány sznob közé, vagy esetleg pár kocka társaságában töltsem el az ebédemet. Bár inkább ők mint a sznobok.
Az ebéd, mint minden menzai kaja, érdekesen nézett ki. Pizzának volt titulálva, de nem is tudnám megmondani, hogy mire hasonlított.Mindegy amúgy sem vagyok éhes és inkább ez mint a mellette lévő fasírtnak nevezett kotyvalék.
Itt jött a feketeleves.Elléptem az "ételektől", megfordultam és szemeimmel igyekeztem valami helyet találni magamnak.Fogalmam sem volt, hogy hova üljek. Nem szerettem volna senkinek sem elfoglalni a helyét, sem konfliktusba keveredni valakivel. Egyik lábamról a másikra álltam az agyam pedig folyamatosan kattogott.Úgy nézhettem ki mint egy idióta ,és annak is éreztem magamat.
-Blair?-a nevem hallatán hatalmasat fordult velem a világom.Teljesen ledöbbenve álltam , miközben szemeimmel azt kutattam ki is szólított meg.Nem kellett sokáig találgatnom. Egy szőke,kék és hatalmas bociszemekkel megáldott lány integetett felém az egyik asztaltól, miközben a nevemet mondogatta.
-Igen?-halk volt a hangom, kissé megszeppenve álltam ott tovább, nem tudtam ki ő és honnan tudja a nevemet.
-A csoporttársad vagyok. Olaszról.Alice a nevem.-kedvesen mosolygott rám, én pedig magamban hálát rebegtem az égnek. Végre valaki aki nem kezel földönkívülinek, aki mellett nem érzem magamat teljesen idegennek!-Gondoltam megkérdezem, hogy nincs-e kedved velem ebédelni. Nos. Lenne?-arcáról az a játékos mosoly egy pillanatra sem tűnt el, nekem pedig melegség öntötte el a szívemet. Egy húsvér ember aki foglalkozik velem, észrevesz és nem viselkedik velem gorombán.
-Igen.Lenne.-bólogattam hevesen. Már hogyne lenne?Olyan régóta vagyok egyedül a négy fal között, hogy a magányosság szívfájdító érzésének minden árnyalatát megéltem már. Legalábbis én így gondoltam.És anya is. Pár napja már rágja a fülemet, hogy mozduljak ki otthonról, csináljak valamit. Egyedül ahhoz sem volt kedvem, hogy kitegyem a lábamat otthonról. Mit csinálhattam volna? Csatangolok a városban? Szánalmasnak éreztem volna magamat. Most viszont közel egy hónapnyi velem egykorúaktól mentes élet után végre valaki hozzám szólt, és ez fura módon hatott rám.
Alice kedves lány.Hihetetlenül nagy szíve van és a közelében az ember egyszerűen megfeledkezik mindenről.Csak az adott pillanat létezik. Ugyan nem ismertem, mégis láttam rajta, hogy ő a társaság lelke.Mindenkihez csacsogott pár szót, de egyáltalán nem volt az a szőke,idegesítő liba. Okos és nagyon értelmes beütéssel rendelkezik, és biztosra veszem, hogy az is.
-Na és Blair?Veled mi a helyzet? Hogy tévedtél erre az átkozottul unalmas helyre?-unottan forgatta tengerkék szemeit, jól sejtettem, hogy nincs oda ezért a helyért, ahogy én sem. Ettől még inkább közel éreztem magamhoz a mellettem ülő , rendkívül nyitott lányt.
-Egyszerűen és unalmasan.-mosolyodtam el.-Anya errefelé kapott munkát.Régóta külön élnek a szüleim, így már nem volt ok az ottmaradásra.-rántottam hanyagul vállat. Akaratlanul is eszembe jutott a válás időszaka. Utáltam azt az évet.Most sem gondolok vissza rá jó szívvel. Naponta veszekedtek, a szó legszorosabb értelmében mindenen.
-A lényeg, hogy most itt vagy.-kezét felemelte, lassan de határozottan húzta végig felkaromon. Meg kellett volna lepődnöm?Nem tettem. Alice nem jött a sablon szövegekkel, nem mondta, hogy sajnálja. Hogyan is sajnálhatná? Arra amúgy sincs szükségem. Sokkal többet jelentett, hogy őszintének látszik és örül annak, hogy itt vagyok.
-Hosszú idő óta most először azt tudom mondani, hogy én is.-mosolyom az arcomra fagyott, úgy nézhettem ki mint egy mániákus és nagyjából semmivel sem éreztem másképpen magamat.
Csak ültem ott, tekintetemet az emberek sokaságán legeltettem.Mindenki el volt a maga társaságával. Egy fiú éppen ételmaradékot pöckölt a vele szemben ülő lány hajába, mire a vöröske fölpattant és durcásan nézett rá.Egy másik asztalnál hatalmas nevetés tört ki, míg a harmadik társaságnál valaki gitárt kapott elő és lágy dallamokkal színesítette meg a teret.
Minden indili és békés volt, a maga középiskolás szintjén.Egészen addig az égető pillanatig. Kitárul az ajtó a levegő pedig azonnal megváltozott. Hirtelen fázni kezdtem, a gyomrom pedig émelygett.Bár nehéz lenne eldönteni, hogy ettől vagy éppen a menzakoszt borzalmas ízvilágától.Az egyik pillanatban még teljesen jól voltam, most pedig mintha erős betegség uralkodna rajtam.Mi ez a hangulatváltozás nálam?
Ahogy szemeimmel kerestem a probléma forrását Alice döbbent pilláin akadtam meg, de csak a perc egy töredékéig.Ugyanis vonzott valami. Arra kell néznem. Minden porcikám az ebédlő ajtó felé kívánkozik, mintha valami, vagy valaki arra húzna.Akarom én egyáltalán tudni, hogy mi az?
Viszont akkor már késő volt.Ugyan az a világos barna haj, abban a tökéletes rendezetlenségben, mogyoróbarna szembogár, melegséget árasztó test.Fehér pólója feszült rajta.Jól látszott rajta, még a pólója alatt is, hogy tökéletes kondiban van, kockái rendezettek és feszesek.
De ami igazán ámulatba ejtett, az az a képtelenség, hogy nem egyedül volt. Mintha klónozták volna ott állt velem szemben egy újabb Adonisz apró eltérésekkel. Fekete pólója talán még jobban feszült rajta mint testvérén, fura tetoválásaiból keveset takart el.A szeme pedig. Nos... Barátságtalan, távolságtartó és sötét. Veszélyes. A legfőképpen veszélyes.
Mi a fene?Mióta van az emberekből kettő?