9. rész ~ Elveszett lélek

Sziasztok!

Nem szeretnék túl sokat "pofázni". Szerencse a szerencsétlenségben, hogy itthon ültem egész héten betegen. Ma vérvételen voltam ezért érkezett meg most a rész.Nem tudom  mi van a bloggerrel de nem enged felül semmit használni így nem tudom formálni a szöveget.Remélem ez nem veszi el a kedveteket. - ami már formálva van az azért mert már pár napja neki kezdtem a résznek csak nem tudtam befejezni.- A lényeg, hogy most itt a rész ami szerintem...

Nos megmondom őszintén már nagyon régóta el szerettem volna ezt sütni. Már engem is érdekelt,hogy mik lesznek a vélemények.Végre kiderül nagyjából,hogy mik is az ikrek! Tudom,hogy sokan nem erre vártak és nem is ez jött le az eddigi részekből.De igyekeztem néhány dologgal félre vezetni mindenkit. Nos. Ez az írás része.Szeretlek titeket izgalomban tartani!;)

Köszönöm a kommenteket!Nagyon jól esett,hogy ismét itt voltatok.Sokat jelentett számomra. Remélem,hogy még most is várhatok néhány véleményt.Ne haragudjatok,hogy nem tudtam válaszolni. Egyszerűen a Google Chrome nem engedi.Pár napja leszedtem a Mozillát de annyi dolgom volt mostanság. Komolyan ne haragudjatok a mostani kommentekre válaszolni fogok ígérem!

Kellemes olvasást!

xoxo HeartBreaker

Frissítés: NAGYON BOLDOG VALENTIN NAPOT NEKTEK!♥

 9.rész ~ Elveszett lélek
Drew Bieber
Az élet soha nem volt könnyű számomra és a testvérem számára.Soha nem értettem miért vagyunk azok amik. Egyáltalán van nevünk? Korcsok? Keverékek?Mik lennénk mi?Nincsenek válaszok, nincsen megváltás és a végét sem látom már több mint egy évszázada.Tengődünk jobbra-balra de egyikőnk sem tudja mi is lesz ennek a vége.Félek,hogy egyszer teljesen elemészt majd a sötétség és megszűnök emberinek lenni. Már így sem kevés választ el tőle.

Édesanyám ápolónő volt még az első világháború előtt jóval. 1893-ban hunyt el.Törékeny asszony volt hatalmas lélekkel.Nem szolgált rá arra ami végül a vesztét okozta.Halála napjáig imádott minket. Olyan tisztán és utánozhatatlanul szeretett, hogy azt leírni is nehéz lenne.Hiányzik-e? Igen.Rettenetesen.Bűntudatom van amiért az utolsó évei előtt nem voltam vele.Ott lett volna a helyem nekem is és Dereknek is.

A mi történetünk 1876-ban kezdődött. Már a születésünk előtt tisztában volt vele édesanyánk,hogy nem mindennapi csemeték leszünk.Hogy is lehetnénk mikor nem emberi lénytől esett teherbe? Anyám egyetlen bűne apám lett, ami végül a végzetévé is vált.

Hogy szerették-e egymást? Nem tudom.Soha nem láttam Gedeont aki állítólag a biológiai teremtőm.Az  asszony aki felnevelt egészen biztos,hogy szerette.Túl tiszta és túl gyengéd volt ahhoz,hogy ne tápláljon mély érzelmeket ezután a bukott angyal után.Ugyanis Gedeon bukott angyal volt.Furcsa,hogy az ember mennyi mindenbe belekeverheti magát.

Természetesen nem olyan "ember" vagyok aki ennyiben hagyja a dolgokat.Nagyon sokáig lázadtam minden ellen, kerestem a dolgok miértjét.De nem leltem.Két éves koromra már úgy néztem ki mint egy fejlett tíz éves. Túl gyorsan nőttünk ahhoz,hogy az embereknek ez ne keltse fel a figyelmét.Folyton úton voltunk. A gyermekkorom számomra egyenlő azzal,hogy Derek és én folyton folyvást nyúztuk egymást a lakókocsiban amíg anya vezetett.Négy éves voltam mikor elértem a végső fázisba.Akkora már versenyre kelhettem volna egy húsz évessel.És ekkor valójában mindössze csak négy éve tengődtem a Földön.

Hogy hiszek-e abban amit az emberek bemesélnek maguknak és hitnek nevezik? Ezek után kötelességem lenne.De nem hiszek én már semmiben amit nem láttam a saját szememmel.Tény,hogy vannak furcsa lények közöttünk.Viszont számomra ez még nem elég ok ahhoz,hogy én higgyek a megváltóban.

~ * ~

Blair Black

Figyeltem Drew mozdulatait.Ahogy kínlódva fel, s le járkál a szobában.Minden szót megfontoltan mondott ki. Kábán ültem a saját ágyamon és fogalmam sincs,hogy hogyan kerültem ide, de itt voltam és hallgattam ezt a furcsa történetet ettől az elveszett fiútól. Ezer gondolat született a fejemben.
-Szóval, Blair ez történt.Elájultál a folyosón, Derek és én találtunk rád.Idehoztunk.Nem tudtok mit kellene veled tennünk.De hála az Istennek,hogy semmi bajod!- merev testtartással állt előttem tekintete pedig makacs és elszánt volt.
-És Bruce?Én láttam őt!-tört ki belőlem akaratlanul is.
-Bruce?Milyen Bruce?- nem tudtam eldönteni,hogy tényleg nem tudja miről van szó és az egész csak egy látomás volt, vagy csak nagyon jól tudja játszani a hülyét.Nehéz lenne megmondani,hogy ebben a helyzetben most éppen mi is történt.
-Mindegy, Drew. Egyáltalán honnan tudtad,hogy hol lakom? Miért nem egy kórházba vittél? Hogyan hoztatok be és mégis mióta fekszem itt?-ez a pár kérdés semmi nem volt ahhoz képest amik a fejemben még összeálltak.De nem mondhatom ki őket. Úgy látszik, Drew teljesen hülyének néz.
- Megnéztem az irataidat.Nem szép dolog tudom, de ez volt az egyetlen módja annak,hogy haza tudjunk hozni. A kulcsok a zsebedben voltak. És a fenébe is nem tudom miért nem kórházba vittünk! Derek azt tanácsolta hozzunk haza mert nem nézel ki annyira rosszul.Mármint izé...Érted,hogy értem.- láttam a szemében,hogy kínlódik.Igazán nem tudja,hogy mit mondjon.-Kérlek Blair.- mélyen és őszintén nézett az én szemembe.-Ne fagass!Könyörgöm.Jobb neked ha a sztori ezen oldalát ismered csak.
Ekkor pedig megértettem.Drew fél.Nem gyáva módon, nem is önmagát félti vagy az életét.Az nem jelenthet neki túl sokat.Attól fél,hogy nekem vagy, bármelyik törékeny embernek miattuk baja esik. Őszintén aggódott azért,hogy mi lesz velem.Persze ez még nem ok arra,hogy teljesen hülyének nézzen.De mi van ha nem is szeretném tudni az igazságot?Néha sokkal jobb az embernek ha az édes tudatlanság hálója veszi körül. Talán ez is egy olyan helyzet.
- Köszönöm,hogy haza hoztatok.-zártam le ezt az egyre kínosabb vitát.-Szeretnék lefürdeni. Ha nem gond. Szóval...Te most...- nem tudtam mit mondjak.Te most menj haza? Vagy, viszlát Drew? Vagy éppen mit? Nem akartam hálátlannak tűnni sem bunkónak.Viszont azt hiszem mára éppen elegem van mindenkiből.
-Anyukád a másik szobában alszik.Azt sem tudja,hogy mi volt veled vagy,hogy mi hoztunk haza. Ha ez lehetséges akkor maradjon így. Jobban teszed ha reggel fürdesz le.És Blair...Reggel jövök érted kocsival. A történtek után nem szeretném ha egyedül mászkálnál.-közölte mintha ez már el lenne döntve.Volt egy olyan sejtésem,hogy ez bizony már el is van.
- Vitatkoznék veled.Komolyan, Drew Bieber! De nincs erőm.Szóval megúszod egy köszönömmel  és egy viszláttal.-vetettem oda miközben már zuhantam is vissza a párnámra.Teljesen ki vagyok merülve. Fogalmam sincs,hogy mi történt velem pontosan dehogy nem az amit ez nekem megpróbált beadni, az is biztos!
-Aludj jól, Blair.-hallottam még utoljára lágy hangját.Hogy hol távozott az számomra rejtély.Furcsa,hogy mennyire nem félek a közelében.Nem tartok attól,hogy rossz embernek adtam volna ki magamat. Pedig szinte semmit nem tudok róla.Viszont ennek a srácnak már csak a jelenléte is megnyugtatja az embert. Nem tudom,hogy honnan ez a bűverő de tetszik.Határozottan, tetszik.

~ * ~

Amikor Drew azt mondta,hogy értem jön.Nos.Mondjuk úgy,hogy azt hittem egyedül fog jönni. Ennek ellenére kettőt kaptam belőle.Ott ültem a hátsó ülésen két idegennel körülvéve akiken látszott,hogy még egymás társaságában is kínosan érzik magukat és ezt én csak megfűszereztem szerény jelenlétemmel.
- Milyen órád lesz Blair?-kérdezte Drew.Szegény elkeseredetten próbált valamilyen társalgást fent tartani.
- Történelemmel kezdek ma.Neked?- tényleg érdekelt,hogy merre lesz.Az meg pláne,hogy vajon akad-e közös óránk.
- Nekem is.-meglepett a válasz.Egy évfolyamon tanulunk de hétfőn egészen más tanároknál.- Mr. Diamondnál leszel?
- Azt hiszem igen.Még nem igazán jegyeztem meg a neveket.-vallottam be teljesen szégyenkezve. Félek is,hogy egyszer valamelyik tanárnak rossz nevet mondok.De igyekszem minél hamarabb megtanulni. Az első napom jó nagy galiba volt,nem kérek még többet.Ennyi bőven elég egy egész évre, nemhogy egy napra!
- Akkor megvan az első közös óránk. -a visszapillantó tükörben futólag rám mosolygott én pedig viszonoztam neki.Annak ellenére,hogy nem tudom,hogy ennek örüljek-e vagy sem.
Tekintetem oldalra esett, az anyósülésre melyben Derek kényelmesen elterült.Fülében ott lógott a fülhallgatója. Elég hangosan hallgatta ahhoz,hogy némileg ki tudjam venni mit hallgat.Valamilyen rock bandát de nem ismertem fel őket.Hihetetlen számomra,hogy mennyire különböznek ezek ketten.Az egyik folyton világos cuccokban járkál, míg a másikról - legalábbis eddig mikor találkoztunk - le sem lehet vakarni a fekete bőrkabátot.
Derek úgy tűnt elaludt.Bár ebben nem lehetek biztos.Illetlenül sokáig elidőztem rajta.Néztem a kezét mely kilógott a fekete bőr anyag alól.Testét - már ami látszott belőle - mindenféle furcsa tetoválás fedte.Legalábbis a karját.Biztosra veszem,hogy nem csak ezt. Kíváncsi lennék hol futnak még rajta művészi vonalak. Soha nem voltam oda értük, de attól még érdekel.Pláne ha valaki nem csak úgy brahiból csináltatta meg hanem mondanivalója is van.
Mire észbe kaptam valójában már az iskola parkolójában találtam magamat.Kiszálltam, illedelmesen megköszöntem,hogy elhoztak és elindultam az épület felé.Nem tartom magamat paranoiásnak de most elgondolkoztam ezen is.Vagy üldözési mániában szenvedek vagy bizony majdnem minden diák megnézett magának.Más volt mint a tegnapi tekintetek sokasága.Ez amolyan " Ez komolyan velük lóg?" nézés volt. Nem lenéző, sokkal inkább csodálkozó.Mintha a Bieber fivérek elérhetetlenek lennnek. És vajon azok?
Mély levegőt vettem miközben bevágódtam a folyosóra és megközelítettem a szekrényemet.Nem tudom mi történt velem tegnap.Nem tudom miért pont én és miért éppen már az első napon.Azt sem tudom, hogy Drew miért néz ennyire hülyének és mit titkolnak ezek ketten előlem.Valójában rengeteg mindent nem tudtam és azt hiszem még több rejtély van mint azt hinném. Viszont egy valamiben teljesen biztos voltam: ki fogom deríteni a titkokat.Ugyan fogalmam sincs,hogy miképpen.De akkor is ki fogom.Ha törik ha szakad. Lehet,hogy egy csendes könyvmoly vagyok.Sőt ez teljesen biztos.De ha addig élek is rájövök erre az egész kavarodásra ami a fejem felett kavarog.Nagyon rossz lány került az ikrek útjába.
-Szia.-vetődött mellém Alice.Szegényről teljesen megfeledkeztem ebben a 24 órában. Nem tehetek róla túl sok minden történt, túl kevés idő alatt.Gondolkozni is alig volt időm.Mikor pedig két szabad percre leltem az életemben akkor fel volt adva a lecke.Volt min agyalni.
-Szia.-mosolyogtam rá szelíden.
-Hogy vagy?-jött a meglepő kérdés.Mintha átlátna rajtam.De én csak mosolyogtam és belül erősebbnek éreztem magamat mint valaha.
-Tulajdonképpen jobban mint valaha.-kacsintottam rá, miközben bekanyarodtunk a történelem óránkhoz vezető folyosóra.

8. Rész ~ Megmentőkezek

Sziasztok!:)

Megjöttem a nyolcadik résszel, de egyáltalán nem vagyok boldog.Nem akarok ilyenhez folyamodni de legközelebb ha nem jönnek úgy a kommentek ahogy régebben nekem sem lesz kötelességem sietni. A hétvégém nagy része erre megy el.Vasárnap van és még semmit nem tanultam mert ezt kötelességemnek éreztem befejezni.Remélem tetszeni fog nektek.

Azért köszönöm azoknak akik írtak.Nagyon jól esett!Pláne az építő kritika.Igyekeztem ezt a részt több párbeszéddel megírni bár úgy érzem ti még többre gondoltatok.Azért remélem meglátjátok,hogy tényleg igyekeztem.Mit is mondhatnék?Mindig tanul az ember!:)

Jövőhéten nem tudom,hogy hogyan fogok tudni jönni.Belieber találkozóra megyek amit már közel egy hónapja szervezek a kis csapattal.Szóval ez most elég fontos lesz.Azért igyekszem majd időben jönni. Tényleg mindent megteszek!

Apropó. Ha szeretnétek velem felvenni a kapcsolatot azt itt megtehetitek: THE TWINS CSOPORT Remélem jöttök egy páran a csoportba mely egy olvasó kezdeményezésére született meg!:)

A másik blogomban is új rész van: STUCK IN THE MOMENT

Jók legyetek.Kellemes olvasást!

xoxo HeartBreaker

8.Rész ~Megmentőkezek

Blair Black

Sötét volt és hideg.A talaj nyírkos alattam. Furcsa volt ez a kettős érzés ami elöntötte a testemet.Egyszerre fáztam, remegtem miközben mégis kiszáradt szájjal ültem, kábultan, szinte lázasan.Fogalmam sincs hol vagyok. Minden homályos előttem.A rácsok, a mocskos ágy ami mellettem helyezkedik el. Semmit nem láttam tisztán.Úgy éreztem magam mint mikor az embernek bedugul a füle a hirtelen szint változástól. Zúgott a fejem és mást nem hallottam a falról csöpögő vízcseppeken kívül.

Nem tudom mennyi idő telt el.Néha felpillantottam egészen rövid ideig.De soha nem tartósan. Nem voltam képes nyitva tartani a szememet ami most ólom nehézségű volt számomra.A gondolataim peregtek előttem, fejben jóval élénkebb voltam mint testileg.Ha lenne egy csöpp erőm akkor már régen kinyitottam volna a szemeimet. Akkor már régen agyalnék azon,hogy hogyan és miért kerültem ide. Viszont most engedtem a csábításnak és elmerültem az édes sötétségben.

~ * ~

Fejfájással ébredtem.Úgy éreztem magamat mint aki ezer éve nem fürdött.Dohos szaga volt mindennek és az az égtelen, pokoli bűz sem mászott ki az orromból.Erőt vettem magamon,hogy végre körül nézzek rendesen. Semmi ismerőset nem találtam a helyen.Valamilyen raktárépület lehetett. Elhagyatott,üres és egyáltalán nem ismerős.Bár hogyan is lehetett volna? Alig költöztem ide pár hete. Máris bajba keveredtem.Rám vall.
Kiegyenesítettem a hátamat, mivel eddig nem túl egészséges pózban fetrengtem a falnak dőlve.Bár ne tettem volna.Borzalmas fájdalom mászott végig a gerincemen.Mint egy apró áramossággal töltött nyúlvány úgy kúszott a bőröm alatt.Soha nem éreztem ilyesmit.Hideg és fémes volt.Késztett arra,hogy maradjak a helyemen és egy mozdulatot se merjek tenni.Minden izmom görcsbe feszült, halk nyögés hagyta el a számat.
-Reménytelen eset vagy.-zihálva, csapzottan néztem fel a rácsok mögött álló alakra.Kellett pár perc amíg rájöttem,hogy Bruce az.Soha nem hittem,hogy egyszer majd undor fog elkapni a hangjától és a jelenlététől. Most mégis így történt.Már az sem érdekel,hogy hogyan lehetséges az,hogy ismét itt van. Már csak egyetlen egy valami izgatott igazán: Mit akar tőlem?
-Te meg egy féreg.-köptem a szavakat.Nem voltam képes erélyesebben oda szólni.Alapjáraton nem ilyen a természetem, most mégis szívem szerint olyat káromkodtam volna.De egyáltalán nem láttam értelmét és erőm sem nagyon volt beszélni.
-Valami olyasmi.- közölte szenvtelen vigyorral a képén.Bárcsak lenne valami remény arra,hogy egyszer egy jó nagyot behúzzak a képébe.Ő már nem az akit anno annyira imádtam.A közelébe sem ér annak az embernek aki a legjobban ismert és aki a legjobb barátom volt.-De ne aggódj.Nem foglak bántani.- előre dőlt, kezével megmarkolta a rácsokat melyek magukba zártak.-Ha jó kislány leszel, Blair.
-Nem tudom ki vagy és mit akarsz tőlem.-ejtettem ki a szavakat lassan, erőlködve a számon. Nem akartam de a végén elcsuklott a hangom és sokkal inkább hallatszott egy fájdalmas nyögésnek mint kijelentésnek.
-Te is olyan leszel mint én.-vörös tekintete most felizzott.Vörösebb és fénylőbb volt mindennél amit valaha láttam.-Halhatatlanság Blair amit kínálok neked én és a Teremtő.
-Miért te milyen vagy?- meg sem fordult a fejemben,hogy azzá változtassam magamat ami "Ő" bármi is legyen ez, de már egyre inkább furdalta az oldalamat a kíváncsiság ezután a fura lény után.
-Végtelenül erős.Soha nem öregszem, nem haldoklom és úgy érzem az egész világ az enyém lehetne.- hangja vágytól ittas volt.Kezdek rájönni,hogy bármi is lett belőle átvette felette a hatalm az irányítást. Már semmi érzelme nincs csak is egy valami hajtja: az,hogy az övé legyen minden amit akar.
-Lehetetlen,hogy még mindig élj.-nyeltem egy nagyot, görcsölt mindenem. A világ ismét forgott velem.
-Inkább újra, kicsi lány.-nevetett ördögien amitől az én hátamon a nem létező szőr is felállt.-Most pedig merülj álomba,ismét.-búgta méz édes-mázos hangon.Nem értettem mi történik velem de jobban vágytam az alvásra mint ez előtt bármikor.Szemhélyaim újra ólomnehézségűek lettek, lassan csukódtak le.

~ * ~

Furcsa hangok keltettek mély álmatlan alvásomból.Halk, tompa de rettentően furcsa hangok. Nem értettem, hogy mi történik körülöttem.Nem igazán láttam semmit hiába nyitogattam a szemeimet.Minden erőmmel azon voltam,hogy valamit kivegyek abból ami körülöttem zajlik.
Minden hang egyre csak erősödött, a tompaság egy pillanat alatt elmúlt én pedig ott ültem és azt kívántam bárcsak visszatérne.Fém csattant a fémhez, szikra szította a levegőt.Minden csak úgy vibrált az energiától én pedig tehetetlenül ültem a mocskos földén és a fények ezerszínben pompázó játékát néztem.
Fénylett minden.Még ha akartam sem tudtam volna kivenni,hogy éppen mizajlik a fényeken túl. Erős volt és káprázatos.Az embert furcsa dolgok lepik el. Érzed ahogy a testedben végig remeg valami. Ahogy a gerinceden át felkúszik a tarkódba,hogy aztán ott központosuljon.Nem mondanám rossznak ezt a dolgot. Nem tudom hova tenni.Minden érzékem felerősödött, élesebben láttam mint előtte és borzalmasan hangosan hallottam ahogy valami suhog, jajgatás, mennydörgés.
-Drew hozd ki Blairt.- tisztán és világosan értettem az utasítást de nem tudtam hova tenni.Megjelent előttem az angyalarcú Bieber fivérek egyike.A pillanat egy apró tört részéig elhittem,hogy tényleg, valójában ott van de aztán biztosra vettem,hogy csak a képzeletem bolondozik velem.Nem lehet,hogy Ő itt van, nem lehet,hogy valaki így ragyogjon. Elképesztően gyönyörű volt.A sötétséget megtörve fénye elért hozzám is.
-Gyere kicsi lány.-halkan beszélt hozzám mint egy összetört kisgyerekhez. Az igazat megvallva így is éreztem magamat.Kimerült voltam, éhes, fáztam és haza akartam végre jutni.- Tudom. Haza megyünk.- búgta lágyan. Minden szót tagoltan ejtett ki telt ajkain,hogy biztosan megértsem.
Honnan tudta mire gondolok?Vagy hangosan kimondtam volna? Képtelen voltam eldönteni. Lehetséges, hogy valaki olvasson az agyamban? Talán tényleg csak fáradt vagyok és lehetetlen nőszemély is egyben. Nem. Egészen biztos,hogy nem mondtam ki.Viszont ez lenne a logikusabb magyarázat. Képtelenség, hogy valaki aki emberi ennyire tökéletes legyen, ennyire gyönyörű.Az pedig már pláne lehetetlen, hogy még a fejemben is olvasson.
Túl fáradt voltam ahhoz,hogy én ezt most komolyabban végig gondoljam.Tehetetlenül figyeltem ahogy izmos karja a derekamra fonódik, a másik pedig a térdhajlatomnál kalandozva tart a magasban.Úgy éreztem magamat mint aki lebeg.Isten igazából.Mégsem féltem.Bíztam benne és abban,hogy most már jó kezekben vagyok.Tökéletes látomás volt, hisz lehetetlen,hogy Drew itt legyen.

~ * ~

Mintha ezer katona trappolt volna a fejemben, vagy legalább egy vonat zúgott volna el közvetlenül mellettem. A fejem iszonyatosan fájt, jobban mint előtte, viszont valamive erősebbnek éreztem magamat. A hajam már nem tapadt csapzottan az arcomhoz, és a kőkemény padló eltűnt alólam, helyére  valami puha és rettentően meleg dolog került. Mennyei volt.
-Mikor fog felkelni?- türelmetlen hangokra lettem figyelmes.-Nem érek rá egész nap nézni ahogy Csipkerózsika szundikál.- túlon túl hasonlított egy hanghoz amit én már egy ideje betegesen imádok. Mégis más volt.Veszélyesebb, erőteljesebb.Tudom mikor hallottam ezt a hangot először és utoljára.
-Nyugodj már meg, Derek!- csattant rá egy másik hang ami azonosan hasonlított az előzőre , de teljesen más túnusban zengett.
-Nyugodt vagyok, Drew.- nem láttam de le merném fogadni,hogy gúnyosan grimaszol.
Ekkor pedig hidegzuhanyként ért utol a gondolat,hogy hol és kikkel vagyok körülvéve.Nem. Nem lehet, hogy a Bieber testvére vigyáznak ébren álmomra.Ez teljesen lehetetlen.Nem régen még egy koszos ketrecben voltam. Hogyan kerültem ki onnan?Ha pedig itt vagyok akkor... Akkor igaz az is amit láttam? Nem csak a fejemben képzeltem el?
-Nem úgy tűnik.-vetette oda a kedvesebb testvér.-Blair sok mindenen ment át, Derek. Szüksége van az alvásra.Pihennie kell.És...én remélem,hogy alszik még egy ideig.Fogalmam sincs,hogy hogyan fogom neki megmagyarázni mind azt ami vele történt.Félek,hogy túl okos ahhoz,hogy bevegyen valami általános sztorit.
-Ugyan már Drew!-csattant rá ismét.-Nehogy azt mond,hogy el fogod neki mondani az igazat. Akkor komolyan agyon verlek.
-Nem tudom mit fogok tenni, de nincs jogod beleszólni.-válaszolta egyszerűen és diplomatikusan én pedig ismét túl fáradt lettem.Még ki sem nyitottam a szemeimet máris visszakívánkoztam álomvilágba. Ebben a helyzetben pedig erőm sem volt ellen állni neki.Hagytam,hogy visszazuhanjak az áldott sötétségbe.

7.rész ~ Hajsza

Sziasztok, Drágák!

Tegnap volt itt egy kis szösszenetem a Stuck In The Moment blogommal kapcsolatban.Örülök,hogy két véleményt kaptunk Renivel, ez jól esett nagyon. Most pedig amiről írok az egy csoport mely olvasói kezdeményezésre született meg a The Twins számára.Szóval a csoportért kattintsatok a The Twins szóra. Remélem sokan csatlakoztok, várlak titeket szeretettel!:)

Köszönet illeti még a díjakat is amiket kaptam.Újabb két díjjal bővülhettem Én és a blog is. Nagyon szépen köszönjük mind a ketten.Köszönöm a sok megtekintést, a kedves szavakat amiket facebookon is kaptam és a feliratkozókat is.:)

Ami viszont még mindig szomorú.Az a kommentek.Nem szeretnék nektek határokat kiszabni,hogy csak ekkor és ekkor jön rész.Szerintem nem is fogok.De azért örülnék ha írnátok ha már ennyien olvassátok.Mindig fontos a visszajelzés, a negatív is.Építő kritikára is szüksége van az embernek.De azért köszönöm annak a néhány kommentelőnek aki szánt rám időt.Csajok, ha tehetném válaszolnék is, de nem engedi valamiért a blogger, megint.De minden szót láttam és mind nagyon jól esett, köszönöm, köszönöm és köszönöm!♥

Apropó.Új design.Megígérem most egy darabig ez marad de az előző annyira nem én voltam és nem is a blog, hogy le kellett váltanom. Nos akkor.Hajsza! ;)

Kellemes olvasást!

xoxo.HeartBreaker

7.Rész ~ Hajsza

Blair Black

Fogalmam sincs,hogy mibe keveredtem.Annyiban voltam biztos,hogy mennem kell.Előre méghozzá. A testem minden erejével azon volt,hogy ezt teljesítse is.Éreztem,ahogy a talaj eltűnik a lábam alól, mintha repülnék.A lábaim sebesen vittek előre.Minden elmosódott körülöttem, semmit nem láttam csak a célt. Ami egyértelműen az életben maradás volt.Apró könnycseppek csillogtak a szememben, ezzel mégjobban elhomályosították az amúgy sem tiszta látásomat.A sebesség következtében minden apró csepp a levegőben vált semmissé.A fenébe a félelemmel!Erősnek kellene lennem.De hogy a fenébe csináljam mikor még a testnevelés órákon is kész katasztrófa vagyok?

Talán másoknak is ismerős az érzés mikor nem számít ki vagy, honnan jöttél, vagy éppen milyen volt az életed ezelőtt.Csak a jelen számít és a cél.A célhoz tartozó akarat és a tenni akarás.Soha nem hittem, hogy valaha az életben maradás lesz a célom.Most mégis így van.Ha már így alakult minden meg fogok tenni a siker érdekében.

Lefordultam az "L" alakú folyosón, nem törődtem azzal, hogy a vállamat bevágtam az egyik szekrénybe  és azzal sem,hogy a talaj majdnem kicsúszott a lábam alól.Csak rohantam előre keresve valamit, ami segíthet. Hogy mit azt én magam sem tudtam.Az idő eltörpült.Ahogy minden más is.A fülemben tomboló, lüktető pulzusomon és üldözőm laza mozdulatain kívül semmit nem hallottam.

-Blair.Kicsi Blair.Hova lett az a jól nevelt lány akit én itthagytam? Az a Blair soha nem futott volna el tőlem.- hangja mély és ijesztő volt.Úgy éreztem mintha egyenesen a nyakamba lihegne, pedig a hang alapján a folyosó végén van, azért ilyen hátborzongatóan visszhangzó.

Fém.Édes Istenem! Fém csikorgott végig a folyosó szekrényein.Bele sem merek gondolni,hogy mi adta ki ezt a hangot.Kés, kard, tőr?Ez az egész bizarr, félelmetes helyzet arra késztetett,hogy álljak meg.Nem futhatok a végtelenségik pláne úgy,hogy azt sem tudom mivel állok szemben.

Ott álltam egyhelyben,az agyam kattogott a szívem pedig hevesebben vert mint valaha.Kell lennie megoldásnak.Hogy a fenébe jutottam ide?Az lehetetlen,hogy ezt érdemelném.Oké, nem vagyok szent, de ki az? Viszont nincsenek nagy hibáim.Mármint.Próbálok jó ember lenni és tenni a közösségért.Istenemre mondom,hogy nem akarok meghalni, nem így és nem most.

Aztán valami változott.Ledermedtem.A léptek erősebbek lettek.Egyre csak közeledett nekem pedig nem volt hova futnom, vagy bújnom.Biztosra veszem,hogy játszi könnyedséggel megtalálna akárhova is mennekülnék.Mi értelme lenne most bevetnem magamat valamelyik tanterembe?Semmi azt hiszem.Egyetlen út maradt ami még járható, ha nehezen is.

Szembe kell néznem azzal ami rám vár.Azt hiszem a filmekben ilyenkor mondanak el egy imát, ilyenkor gondolnak utoljára a szeretteikre, ilyenkor érzik át mégegyszer az élet fontosságát és lapozzák át a saját kis életfoszlányuk emlékkönyvét.

Viszont én erre nem voltam képes.Nem tudtam anyukámra vagy éppen a családom többi tagjára gondolni. Mert tudom,hogy akkor összetörnék és annak most nincs itt a helye.Ima?Mi haszna lett volna? Soha nem voltam nagy Isten hívő, nem ebben a pillanatban leszek azzá.Most csak egyetlen egy valamire tudtam támaszkodni és az az akaraterő és az elszántság volt.Néha nagyon makacs tudok lenni mégha fizikai erőm nincs is éppen annyi amennyire szükségem lenne.Ökölbe szorított kézzel vártam a rám váró veszélyt.

Derek Bieber

Furcsa érzés kerített hatalmába.Az ember azt hinné ha egyszer kiszabadul egy diák az iskolából akkor az nap már a lábát sem fogja oda betenni.Most mégis itt állok az épület előtt és a felette felgyülemlett felhőkkel néztem farkasszemet.Nem természetes felhők voltak ezek.Feketén és hátborzongatóan magasodtak az épület felé, mégis túl közel voltak a földhöz.A fene sem tudja,hogy ennek mi lesz a vége, egyetlen valamiben voltam biztos: Blair Black odabent van, ahogy a testvérem is.Ez pedig nem igazán tetszett.

Csönd volt az előcsarnok folyosóin.Lassan haladtam a sötét és némaságba burkolódzott helyiségben.Pokoli szag lengett körül mindent.Éreztem a testem felgyülemlő harag nagyságát, ahogy egyre nagyobb és nagyobb lesz.De nem álltam meg.Még nem találtam meg azt amiért ide jöttem, bármi is legyen az a valami.

Az igazat megvallva bármire készenálltam.Képes lettem volna gondolkodás nélkül rávetni magamat az első lidércre aki velem szembe jön, mégha ártatlan akkor is.Bár egy lidérc soha nem jelenik meg ok nélkül és pláne nem ártatlan.Mindig ott motoszkál bennük a gonosszág, a hatalom vágy.Pedig mindössze csak apró kis porszemek számomra.Rohadt sátáni talpnyaló az összes.Semmire nem jók azon kívül,hogy emberek életét veszik el.És semeddig nem tart velük végezni.A többséggel, legalábbis.

Ahogy haladtam előre a könyvtártól nem messze egy táska hevert a járólapon.Nem kellett sokáig találgatnom,hogy ki-é lehetett.Biztosra vettem,hogy a kis barnaság hagyta el.A szörnyű bűz mellett az ő illatát is kiéreztem a levegőből.Soha nem lennék képes összekeverni ezt a furcsán édes illatárt valami mással. Túl egyedi.Ez pedig döbbenetet okozott nálam.Éreztem,hogy itt van de azért reméltem,hogy soha nem hazudó "műszereim" most mégis tévednek.A tény pedig,hogy nem így lett, még engem is megdöbbentett.

Hogy mit éreztem ekkor?Fogalmam sincs.Harag keveredett valami furcsa keserű érzéssel. Aggódtam a lány miatt akit még csak nem is ismerek! A fenébe is ezekkel az undorító emberi érzésekkel! Egy napja jött rajtam ki ez a betegség mégis a pokolba kívánom magamat.Ott talán érne annyi szenvedés, hogy elfelejtem ezt a hülyeséget.

-Derek, te mit keresel itt?-Drew hangja meglepett.Felé kaptam a tekintetemet melyet idáig a földön heverő táskára szegeztem.

-Azt hiszem ugyan azt amit te.-feletem halkan.Nem tudtam mit mondhatnék. Fogalmam sincs,hogy merre van, hogy miért tűnt el.Mert a jelek erre utalnak.Drew kétségbeesett hangja, az elhagyott iskolai kellék, és maga a helyzet.Ha csak egy kicsivel hamarabb jövök.De én hülye basztam a rossz megérzésre.Mit számít az? Végülis csak egy emberi életről beszélünk.Felháborító,hogy ez engem ennyire érdekel.

-Ugye tudod,hogy ez a mi hibánk?Ha nem vagyunk itt...ha...Istenem Derek.Azt sem tudom,hogy hol keressem.-kétségbe volt esve amit nem sűrűn láttam tőle.

-Nekem van pár ötletem.-válaszoltam hanyagul miközben hátrébb léptem néhányat.-Majd találkozunk, tesó. -grimaszoltam miközben hátat vetettem neki és egyenesen a kijárat felé indultam, oda ahonnan jöttem. Nem hittem,hogy valaha eljön az a nap mikor egy emberért fogom bevetni a kapcsolataimat.Most mégis így van.

-Derek.Várj.-nagyot nyeltem.Bármennyire nem érdekelt ez az idióta itt mögöttem akkor is a testvérem volt- Veled megyek.Tudod,hogy nem tudnék itt ülni.Az nem menne.

-Bieber vagy.-köptem a szavakat.-Nekünk az egyhelyben ülés, soha nem ment.-forgattam a szemeimet, mert akármennyire próbálom irónikusra venni a figurát a szomorú igazság az,hogy tényleg így van ahogy mondom. Soha nem vagyunk képesek megülni a picsánkon és kivárni,hogy a Sors mit tartogat nekünk.

Kiléptem az épületből, tekintetemet pedig az égre vetettem. Megállíthatatlanul szakadt az eső. Tudtam, hogy bármikor végethvethetnék ennek.Hisz azért esik így mert a hangulatom borús, és most még Drew kedve sem olyan mint szokott lenni.Nincs ami kiegyenlítse egymást.Nincs meg a jó és a rossz közötti vékony vonal.Most mind a ketten vérengző fenevadak voltunk.Mind a ketten egyetlen egy valamire koncentráltunk.A lányra akit nem ismerünk, mégis tudjuk,hogy különleges, a lányra aki most miattunk került bajba egy olyan ellenfél karmai között akit mégcsak nem is láttunk.

Statikus energia lengte körül a levegőt,minden molekula elektromosságtól izzott fel körülöttünk.Figyeltem az apró vízcseppek melyek a bőrömre érve párologva semmissé lettek a levegőben. Felsóhajtottam miközben olyasmire készültem amivel már nagyon régóta nem éltem.

-Jól érzem?-lépett mellém elszántan fivérem.Bólintottam, közben pedig már készen is álltam a következő lépésre.

Nem tudom leírni az érzést ami ilyenkor kerít hatalmába.Apró tollpihék keveredtek a levegőben én pedig biztosra vettem,hogy testvérem is azt teszi amit én.Előre görnyedtem, erősen koncentráltam a célra.A cél mindig fontos az életben.Lassan bontakoztak ki az apró, áttetsző tollpihék a hátamon.Egyenként jelentek meg, hogy aztán valami nagyot alkossanak.Egésznek és végtelenül erősnek éreztem magamat.Nem tudom,hogy mitől van ez.Viszont tisztában vagyunk vele,hogy mikor a szárnyainkat kiengedjük, sokkal erősebbek vagyunk mint bármikor.Nekünk pedig most minden erőnkre szükségünk lesz.

Elrugaszkodtam a talajtól, de nem úgy mint az emberek.Áttetsző szárnyaimon a víz könnyedén átsiklott, de bőrömhöz nem ért egyetlen csepp sem.Mind semmissé vált a közeledés közben.Apró csapásokat csináltam a levegőben,hogy lássam képes vagyok-e még a repülésre, vagy már teljesen berozsdásodtam. Természetesen az első történt meg.Ez is olyan mint a biciklizés.Az ember, vagy akármilyen más faj, bármik is legyünk mi, soha nem felejti el.

-Készen állsz?-pillantottam le a Földön álló, hatalmas, fehér, szintén áttetsző szárnyakkal álló Drewra.

-Készen.-bólintott aprót.Mind a ketten tisztában voltunk vele,hogy ez nem lesz egyszerű vagy éppen könnyű. Nehéz utazás vár ránk és egyikőnk sem tudja,hogy hol ennek a vége.Fogalmunk sincs ,hogy miért vonzódunk ennyire egy ember iránt akiről semmit nem tudunk.Ahogy arról sincs tudomásunk, hogy az út merre visz.De mind a ketten éreztük,hogy ez a helyes lépés.Számunkra az élet semmi.Nincs jelentősége. Folyton keresünk valamit amit nem találtunk még meg.Talán ez a valami Blair azzal a barna hajszerkezetével, furcsa, visszahúzódó stílusával és azzal a könyvmoly jellegével.Bárhogy legyen is. Mi készen álltunk.A játszma elkezdődött.