12. rész ~ Leszármazottak

Sziasztok!

Gyors leszek mert ezer dolgom lenne még. Szerintem neki is ugrom a következő résznek, ugyanis nagyon elkapott az írás iránti vágyakozás. Kedvem lenne most azonnal leírni a befejezésig a sztorit, de jelenleg annyi időm biztos nem lenne.
A rész. Személyes kedvencem lett. Igyekeztem teleszőni eseményekkel, szálakkal, kibontakozó, bimbózó érzelmekkel. Szerettem volna közelebb hozni egymáshoz Drewt és Blairt. Azt hiszem sikerült. Valahogy most közelebb érzem őket mint eddig valaha. Bensőséges, vad kapcsolat kezd köztük bontakozni, de ezt ti is látni fogjátok. Derek pedig hozza a formáját. Tipikus rossz fiú, de őt így szeretjük.
Nagyon jól esett,hogy sokan vártátok a részt és,hogy a facebook csoport is egyre csak gyarapodik. Gyertek minél többen. Szívesen várunk minden új tagot. Én ott igyekszem néhány kulissza titkot is megosztani az olvasókkal. Ha másért nem is, ezért megéri szerintem.
A kommentek.Azokról nem szólok, mert nincs mit mondani. Elég gyatra,hogy három komment érkezett. Nem vagyok nagy igényű, de jól esne ha összeszednétek magatokat. Én sem vagyok mindig a toppon, de igyekszem. Miattatok! Szóval tessék megemelni a kezeteket lusta népség!
Ui: Az eddigi leghosszabb rész szerintem. Legalábbis az én észrevételem szerint. Szóval, tényleg igyekeztem! ;)

Kellemes olvasást!

12. Rész ~ Leszármazottak

Blair Black

A kocsi leparkolt, a kerekek csikorogtak a köves úton. Fogalmam sincs,hogy hova hozott. Soha nem jártam még erre, de ez nem újdonság. Teljesen ismeretlen vagyok Elkhart Lake területén. Ami viszont már bizarr volt az az,hogy egyáltalán nem aggódtam az miatt,hogy mit tehetne velem ezen az eldugott birtokon. 

Egy ház előtt parkoltunk le a gyönyörű, fekete terepjáróval. Ház. Talán nem ez a legjobb szó rá. Sokkal inkább hasonlított egy kastélyra. Hatalmas kovácsoltvas kerítés ölelte körül az öreg épületet. Biztos voltam benne,hogy legalább száz éve tornyosulnak egymásra ezek a téglák, de lehet,hogy több is. El sem tudom képzelni,hogy Drew itt lakik. Vagy...mégis. Túl könnyen el tudtam képzelni. Lefogadom,hogy rengeteg időt tölt itt, a sötétségbe zárkózva. Mintha csak egy szörnyeteg lenne akit rejtegetni kell a világ elől. Te jó ég! Ez a gyönyörű fiú itt mellettem nem rejtegetnivaló!

Nem is tudom,hogy mitől kavargott jobban a gyomrom. Attól,hogy gyorsan hajtottuk és éles kanyarokat vettünk be vagy éppen attól amibe sikerült ismét kevernem magamat? Tizenhét év alatt nem keveredtem annyiszor bajba mint itt néhány hét elteltével. A mellkasom szorított és túl kínzónak éreztem a csöndet ami közénk telepedett. Drew maga elé bámult. Tudtam, hogy van valami.

-Maradj itt.- utasított ellentmondást nem tűrően.

Más esetben azt hiszem igenis hadakoztam volna vele. Ki ő,hogy mindig dirigáljon nekem? Viszont most. Nos, a helyzet egészen más. Szót fogadtam és ott ültem egy helyben. Megbénított a félelem. Nem értem magamat. Ezer gondolat kavarog a fejemben. Azt ígérte el fogja mondani,hogy mi folyik itt. De most annyira kétségbeesettnek tűnt,hogy nem akartam még én is tovább fokozni az idegességét. Bőven elég számára az a gond amit cipelnie kell és amiért ennyire reményt vesztve bámult előre.

Néhány másodperc vagy talán perc, elteltével Drew visszajött. Figyeltem ahogy kecses, oroszlánhoz hasonlító léptekkel közeledik felém. Nem féltem tőle, számomra nem sugárzott agressziót. Sokkal inkább hívogató volt. Mellém lépett, kinyitotta nekem az ajtót.

-Oké, tiszta a terep.- jelentette ki. Keze az én kezemet kereste. Kisegített az autóból én pedig annyira zavarban voltam mint még talán soha. Egyetlen fiú sem csinált még ilyen. Persze nem ez a legjobb alkalom,hogy elemezgessem a helyzetet. De annyira jó érzés volt! Finom, puha érintése tüzes ellentétben állt férfias, eres kezével. Szerettem volna tovább élvezni a pillanatot de tudtam,hogy szó sem lehet róla. Nem most és nem itt.- Sietnünk kell, Blair. Kérlek ne nézz rám ennyire élbűvölően mert így nem tudok gondolkozni. - hallottam ahogy mélyen beszívja a levegőt. Orrcimpája kitágult, majd összeszűkült. 

Nem hittem el a fülemnek azokat a szavakat amiket most eljuttatott az agyamba. Nem. Egészen biztos, hogy bebeszélem ezeket magamnak. Vagy esetleg álmodom. Lehet,hogy mindjárt felkelek és aztán vége. Semmi nem fog maradni. Nos, ha ez a helyzet akkor bizony nem fogok felkelni. Szép álmokat nekem! 

Nem kérdeztem semmit. Miközben Drew a levelekkel tarkított úton elindult előre az ajtó felé én bőszen követtem.Nem akartam a terhére lenni és nem kíváncsiskodtam. Jobb neki most ha a saját gondolataiba merülve hagyom, nincs jogom zaklatni. 

Ha azt hittem volna,hogy bent valamivel modernebb lesz a helyzet, tévedtem volna. Viszont nem hittem. Majdnem ezer százalékban biztos voltam abban,hogy ugyanolyan régies stílust őriz az épület belseje mint a külseje. Minden poros volt, mintha már évek óta nem takarítottak volna ki. Lehet,hogy pontosan ezért ilyen. 

-Figyelj Blair, mert csak egyszer fogom elmondani. - megállt előttem én pedig hirtelen megtántorodtam olyan gyorsan és váratlanul fordult felém. Nem akartam félbe szakítani mikor végre már mondani kezdett valamit így csak bólintottam egy aprót. Többre nem telt most.- Tudod...Az életem soha nem volt egyszerű. Amióta az eszemet tudom ilyen vagyok. Nem volt semmiféle radioaktív pók vagy éppen meteor. Őszintén szólva nem vagyok túl... hogy is mondjam? Az én fajtáim között erősnek számítok de ahhoz képest ami az apám volt. Ahhoz képest csak egy porszem vagyok. 

-Mi volt Ő?- a kérdés anélkül bukott ki belőlem,hogy komolyabban átgondoltam volna.

-Vallásos vagy, Kelsy?- megráztam a fejemet.

-Megvagyok keresztelve, de soha nem voltam őrülten vallásos.- hadartam annyira gyorsan amennyire csak tudtam. Nem mertem sok ideig elvenni tőle a szót.Féltem,hogy akkor nem folytatja. Én pedig már tudni szeretném mi van a háttérben.

-Igen, azt tudom. Van védő vagy ha úgy tetszik őrangyalod. Kelsynek hívják és... most nincs a szobában.- mintha leforráztak volna. Ott álltam egy helyben. Az ajkaim kettényíltak, mondani akartam valamit. De semmi nem jutott eszembe amivel le tudtam volna írni ezt az érzést. Így inkább összecsuktam a számat. Mint valami hal, ott tátogtam előtte. A levegő a tüdőmbe szorult.

-Az... őrangyalom? - ízlelgettem a szót, próbáltam rájönni,hogy ez mit is jelenthet.

-Akkor kaptad mikor megkereszteltek. Azóta veled van. Hasonló a természetetek. Most is csak azért hagyott kettesben velem mert úgy érzi egyedül kell neked elmondanom azt,hogy mi vagyok.- figyeltem. Feszült figyelemmel néztem a velem szemben álló küszködő fiút.- Blair. Nem tudom másképpen kimondani. Szerettem volna körülírni, vagy finomítani. De ez egy olyan dolog amit nem lehet. Vagy kimondom így és kész vagy nem fogod megérteni. Több mint száz éve születtem. Pontosabban 1876-ban.Az édesapám Gedeon. Ő nem volt e világi teremtmény. Tudod a bukás következményében rengeteg angyalt kitaszítottak a mennyországból. Ő is köztük volt. Nem választott "pártot". Nem akart ő sem a jó, sem a rossz oldalra állni. Élvezni akarta az életet. Nem tudom,hogy miért éppen anyával, de vele keveredett szerelmi kis afférba. Nem szerette őt. Anya. Nos. Ő imádattal gondolt rá a halála napjáig. Nem bánta meg,hogy terhes lett tőle és lett két ilyen gyermeke. Mi, angyalkölykök amolyan Leszármazottak vagyunk. Általában kettesével vagy négyesével születünk. Ritka az olyan,hogy csak egyneműek az "ikrek". Viszont nálunk ez történt. Ketten születtünk és mind a ketten fiúk vagyunk. Száz évente történik ilyesmi. Ilyenkor több képességet is öröklünk. Nem oszlik négyfelé az Erő és nem is tudom. Sok mindent még mi sem tudunk. 

-A kormány.Azt mondtad a kormány üldöz.- a mellkasomhoz kaptam, a mellettem álló székbe kellett kapaszkodnom. Túl gyengének éreztem magamat. Nem tudtam,hogy mennyi minden igaz ebből. Abban viszont biztos voltam,hogy nem most jött el annak az ideje,hogy ezt megvitassam magammal.

- Blair. Erősek vagyunk. Olyan hatalmunk van amit sokan meg akarnak szerezni. Köztük a kormány is. Kellünk nekik. Viszont nem fogok ketrecbe vonulni és cirkuszi majmot játszani. Az nem én vagyok.- nem akartam de azonnal elképzeltem ahogy Drew egy ketrecbe van kényszerítve. Már a gondolattól is felkavarodik a gyomrom és mérhetetlenül nagy düh áramlik szét az ereimben.

Aztán elfogytak a szavak és a kérdések. Nem volt mit mondani, eljött a tettek ideje. Mikor rájöttem arra,hogy mi történik körülöttünk már tudtam,hogy ennek így nem lesz jó vége. Menekülnünk kellett ha kedves volt számunkra az élet. 

Nem tudom,hogy honnan vagy hogyan de három egyenruhás férfi rontott be az ajtón. Nem tudtam biztosan, hogy vannak-e még vagy csak ők hárman de nekem már ez is több volt mint elég.Fekete egyenruhájuktól a libabőr futkosott a hátamon. Egészen addig ezt tartottam a legfélelmetesebb dolognak amíg tekintetemmel lejjebb nem vándoroltam. Furcsa alakú fegyvert markolásztak, melyben volt egy kisebb kéken izzó fény sáv. Fenyegetően tartották felénk. A pulzusom a magasba emelkedett, éreztem,hogy elfogy a levegőm és nem akaródzik új kerülni a helyére. Tehetetlennek és sebezhetőnek gondoltam magamat.
- Ugyan már fiúk.- valahonnan a fejem mögül férfias, fenyegető hang tört elő.- Dobjátok el a játékokat. Semmire nem mentek vele.- Elgondolkoztam,hogy ki lehet az. Drew félig előttem áll, teljesen maga mögé vont, amit én nem is észleltem a félelem miatt. Izmos karja a derekam körül tartott, látszott az arcán, hogy erősen koncentrál.
Nem Ő volt az aki a fenyegetésre reagált. Hasonló volt a hang, de valamivel veszélyesebb és sötétebb. Elemibb, ha úgy tetszik. Síri csend uralkodott a poros nappaliban. Léptek zaja visszhangzott egymás után. Nem siette el a dolgot, az már szent! Lassú és kínzó tempóban közelített meg minket.
Aztán megláttam. A jelenléte veszélyt sugárzott és hirtelen úgy éreztem hiába áll a mi oldalunkon, akkor is félek tőle. Jobban mint az egészséges lenne. Miután sikerült némiképpen visszanyernem a saját gondolataim felett az uralmat érzékeltem ahogy a szájában lévő füstöt kifújja. Érzéki ajkai egy pillanatra ketté nyíltak.
- Kezdődik a játék,fiúk.- csúfosan elmosolyodott, a cigi csikket pedig a földre pöccintette.Nem igazán értettem mire ez a vigyor. Így is kevesebben voltak mint az öltönyösök, és azok a fegyverek még mindig hátborzongatóan pihentek a kezükben.
Aztán megértettem. Derek előre nyúlt, kiropogtatta az ujjait. Fenyegető, sötét lépteket tett a támadóink felé, közben a nyakát is ellazította. A körvonala fényleni kezdett. Sötéten izzott. A szemei pedig szikrákat szórtak. Egy kisebb taszító erőt éreztem a testemen, de ez éppen elég volt ahhoz,hogy hátra tántorodjak egyenesen a falnak.
A szobát két fénylő alak sugarai töltötték meg. Az egyikük szinte vakítóan fehér volt, míg a másikuk sokkal sötétebb. Még ha nem is láttam volna,hogy kiből mi lett, akkor is tudnám,hogy a fehér Drew a feketés szürkés szín pedig Dereké.
Innentől már biztos voltam benne,hogy a kocka el van vetve. Ettől viszont valamiért, fogalmam sincs,hogy miért, még mindig nem lettem nyugodtabb. Sőt, az adrenalin szintem a mai éjszakán már ezredjére szökött az egekig. Zihálva kapkodtam a levegőt. Nem akartam még pislogni sem. Azon az éjszakán amikor Bruce elrabolt, elájultam. Elszalasztottam az alkalmat. Most viszont nem fogom. Végig akarom nézni a két gyönyörű angyalfiú harcát.
Derek előre lendült. Nem látszott rajta semmilyen nyugtalanság vagy éppen zavartság. Profihoz méltó pontossággal kerülte ki a lövedékeket melyek felé záporoztak. Hatalmas, szürkés szárnya egyszer csak megjelent a hátán. Előre hátra legyezett vele, olyan erővel,hogy a kéklően fénylő lövedék egyenesen visszarontott a feladójához. Három mínusz egy.
-Ketten maradtatok.- vigyorgott szenvtelenül.- Drew. Melyiket kéred?- Ugyan Drew is átváltozott, vagy nem is tudom,hogy hogyan lehet ezt jellemezni, de nem hittem,hogy valóban harcolni fog. Természetesen ha oda kerül a sor, akkor biztosan megvédi magát. De ő nem az a gyilkos fajta.
-A kis szőkét. Öröm lesz letépni a végtagjait azok után ahogy csapatban elbánt velem.- tévedtem. Ismét. Eszelős tekintettel lódult meg a szőke, egyenruhás azon felé. Szerencsétlen még a fegyverét is elfelejtette használni. Ha ezek a kormány legjobb emberei akkor vége az országnak.
-Derek vigyázz!- sikítottam fel hirtelen ahogy megláttam a magas, sötét hajú férfit amint hátulról lövedéket küld felé.
-Elbasztad.- jelentette ki szikla szilárdan. Minden annyira gyorsan.... vagy éppen lassan történt. Derek szeme összeszűkült. Valahonnan a távolból a saját sikolyomat hallottam, de a szemem és a testem már nem erre figyelt. Lélegzet visszafojtva figyeltem ahogy minden megmerevedik. Mintha nem a levegőbe lőtte volna ki a fénylövedéket hanem valami zselés anyagba. Mozgott ugyan, de túl lassan.Természet felettien lassú volt. Aztán Derek egyszerűen elhajolt előle, újra összeszűkült a tekintete és a világ újra életre kelt. Nem értettem, hogy hogyan lehetséges ez. De a mai nap után már semmin nem lenne szabad meglepődnöm.

~ * ~

Néha, csak úgy magától, minden gondolat ellenére, az útjaink keresztezik egymást. Találkozol emberekkel akikkel semmi azonosulási pontod nincs, addig a pillanatig. Nem köt hozzájuk semmi, csak az élet. Talán nem is érted magadat, hogy hogyan vagy képes nyitni feléjük. Vagy lehet,hogy nem is te nyitottál? Lehet,hogy az élet adta így. 

Soha nem éreztem ilyet. Nem agyaltam ennyi semmin az életemben. Egyetlen ember nem kavarta még így fel a lelkemben pihenő álló vizet mint Ő. Mennyi mindenre lennék képes azért, hogy vele maradhassak? Hogy megismerhessem az én angyal arcú fiúmat? Szinte semmit nem tudok róla, mégis úgy érzem ismerem, mint a tenyeremet. Szeretném kiaknázni a belsőjét, tudni,hogy miket szeret és miket vet meg. Látni akarom, ahogy lélegzik, ahogy a nap nyeldesi rakoncátlan tincseit. Hallani szeretném a nevetését, és vágyom rá, hogy elfelejtessem vele minden bánatát, amit az élet során kapott. Bűn ez, tán? Mert ha az. Ha ez az egész egy kibaszott bűn, akkor a cinkostársává fogok válni. Mellette akarok maradni.

Oldalra fordítottam a fejemet. Néztem ahogy a nap felfelé kúszik a horizonton, elüldözve a sötétséget mely mázsás súlyként nehezedett rám. Még mindig az Alicetól kölcsön kapott ruhában voltam, a cipőt pedig már elvetettem valamire, ki tudja hova. Vége az egésznek. Tudom,hogy most haza visz és nem marad semmink. Nem számít a titok, melyet felfedett előttem. Nem számít a közös harc. Csak a fal maradt ami közénk telepedett. Semmi más.

11.rész ~ Menekülés

Sziasztok!:)

Szóval itt vagyok.Végre egy olyan résszel amiben történik is valami. Hogy ez után mi lesz?Nos az a jövő zenéje. - még jó,hogy én tudom ;) -. Köszönöm azoknak akik írtak nekem. Jól esett ez a pár komment pedig nem érdemeltem meg. Ti vagytok a legjobbak csajok!♥ 

Hihetetlen belegondolni,hogy hamarosan három hónapja vagyunk itt. - remélem jól számolom. Március végén lesz három hónapja az én emlékeim szerint.- 11 rész került fel.Ez még számomra is új. Emlékszem mikor az első résszel bajlódtam.Amikor félve mutattam meg a kollégiumos szobatársamnak. Te jó ég.Nem ma volt! Őszintén szólva már októberben írni kezdtem az ikreket de ez amolyan titok volt.Az én féltet kis sztorim. Decemberben jutottam el oda,hogy akkor irány vele netre.És milyen jól tettem! Nem bántam meg. Így végre a The Twins már nem csak az enyém hanem a tiétek is!:)

Mielőtt elfelejtem.A blog olvasói kezdeményezésre nyitott csoportja titeket is vár: THE TWINS CSOPORT (FB)

Na jól van nem kezdek el itt nosztalgiázni mert annak soha nem lenne vége.Kellemes olvasást és várom a véleményeket, remélem megint jöttök egy páran. xoxo HeartBreaker

 

-Drew, kérlek.-letérdeltem mellé a koszos földre.Nem számított jelenleg a méregdrága ruhám ami még csak nem is az enyém sem az olasz cipő aminek a sarka most idétlenül kényelmetlen ebben a helyzetben. Semmi nem számított.Hozzá akartam érni.Meg akartam simítani gyönyörű arcát.Akartam,hogy érezze mellette vagyok. De nem tettem.Nem mertem sebes bőréhez érni.Nem azért mert undorodtam tőle. Hogy a fenébe undorodnék? Hisz ő még így is tökéletes. Pusztán féltem,hogy az érintéseim még nagyobb fájdalmat okoznak neki.Nem tudtam volna elviselni.Ez már így is túl sok mint amennyit kívánnék magamnak vagy bárkinek. Utáltam így látni őt.

-Blair.-csendesen nyitogatta szemeit.-Te...mit keresel itt?

-Ezt én is kérdezhetném.-mondtam azonnal, de aztán rájöttem,hogy nincs abban az állapotban,hogy most veszekedjek vele.-Figyelj. Nem kérdezek semmit.Csak segítek.De tudnod kell,hogy nem vagyok hülye. Látom,hogy itt nincs minden rendben.Ne kezelj úgy mint egy óvódást.- erre csak egy apró bólintás volt a válasza.Nem is vártam többet.-Szuper.Akkor most érdekelne,hogy hol van a kocsid?

-A...suli mögött...parkoltam.-nehezére esett minden egyes szó.-Csak odáig juttass el.Utána el kell tűnnöm.- sziszegte halkan a fogai között.Eszem agában sincs utána magára hagyni és ezt jobb ha elkönyveli magának is. Viszont nem fogok leállni ezen vitatkozni.Majd a kocsinál bedobom hátra.Jelenleg tiszta erőtlen, nem fog tudni ellenkezni.

Drew alá nyúltam, igyekeztem megemelni de ez nehézkesen ment.Mégis csak egy férfiról beszélünk akit csúnyán helyben hagytak! Én meg nő vagyok ráadásul elég gyenge nő.Ennek ellenére ki akartam tartani. Meg akartam neki mutatni,hogy én is érek annyit mint bárki más és én is a hasznára lehetek.Védeni akartam őt, pont úgy ahogy ő védett engem Brucal szemben.Még ha ezt le is tagadja.

Lassan bicegtem vele a kocsi felé.Már minden sötétségbe borult.Ahogy haladtunk előre a zene egyre halkabb lett.Már nem hallatszott olyan mértékben ide a tinédzserek vad tombolása, a fuldokló kacajok vagy a dübörgő ritmus amit a Dj kever.De nem csak a környezet változott.Drew is más lett.Lassan de biztosan javult minden lépés után.Nem értettem ez hogyan lehetséges.Mire az autóhoz értünk már egészen emberien nézett ki.Nem volt jól.Attól még nagyon messze állt.A sebei ott díszelegtek a szeme alatt, az ajka még mindig fel volt duzzadva és a fehér felsője teljesen véráztatta volt.Viszont már a saját lábain bicegett és úgy láttam a duzzanat a szeméről minden másodpercben egyre jobban halványul.Ha nem én magam látom, ha nem közvetlenül mellettem történik biztosan nem hiszem el.

-Jó, a kulcsokat.- fordultam felé a fákkal övezett kavicsos parkolóban.-Nem viccelek, Bieber!- láttam auz arcán,hogy ellenkezni készül de gondolatban már felkészültem erre a szócsatára.-Ha kell én magam foglak bedobni hátra.Kórházba kell menned és én foglak oda elvinni.

-Semmi szükségem kórházra, Blair.-sóhajtott fel.-Jól vagyok.Bunyóba keveredtem de nem nagy cucc. Menny szépen vissza és bulizz tovább.

-Szó sem lehet róla!- dobbantottam a lábammal mint valami idétlen tíz éves és hisztis csitri.

-De igenis visszamész abba a rohadt bálba!-mordult fel ő is.-Miért nem tudod azt csinálni amire kérlek? Elhiheted,hogy nem rosszból mondom.Egyszerűen csak ez a helyes és kész.

-Nem érdekel,hogy szerinted mi a helyes.-förmedtem rá azonnal.-Jó, tudod mit? Nem kell kórházba menned de tőlem nem szabadulsz.Vagy magaddal viszel vagy....-itt elakadtam.Mit mondhatnék? Semmi érv nem szuól mellettem. A fenébe!

-Vagy mi?-vonta fel egyik szemöldökét.-Nem kötelességem téged elvinni akárhova is.

-De.-jelentettem ki egyszerűen.Hihetetlen,hogy ez a beszélgetés mennyire gyerekes irányba kezd eltolódni. Jóformán semmiről sem vitatkozunk csak hülyeségeket beszélünk a levegőbe.Még csak nem is nevezhető vitának.Indulatosak és makacsak vagyunk mind a ketten de ettől még nem lesz vita ebből a szópárbajból.

Lövések.Életemben nem hallottam még igazán lövéseket de ez annak tűnt.Talán a filmes ismereteim miatt állítom biztosan,hogy az volt.Fogalmam sincs.Viszont minden sejtem egyszerre sikított fel és könyörgött a menekülésért.Vajon tényleg lövés volt, vagy valami más adta ki ezt a rémíztő hangot?

-A fenébe.-morgott Drew mellettem.-Pattanj be a kocsiba.-utasított miközben kivágta az ajtót és ő is beszállt. Miért nem érzem magamat ettől megkönnyebbülve? Megkaptam amit akartam! Itt ülök a kocsiban és vele fogok menni. Mégis sokkal inkább aggaszt,hogy mi a fene volt az a hang.A gyomrom kavargott miközben a bőrülésre zuhantam.Remegett a kezem ahogy becsaptam az ajtót.Nem volt idő. Semmire. A kerék csikorogva indult el a köves úton. Bieber gyorsan és precízen vezetett.

-Miért érzem úgy,hogy ennek nem lesz jó vége?-szisszentem fel, kezemmel görcsösen szorítottam az ülésem alját.Éreztem ahogy a kocsi meglódul velünk.Hatalmas lökettel indult meg előre nekem pedig az a gondolatom támadt,hogy ma meg fogok halni.Képtelenség,hogy ezzel a sebességgel amivel most haladunk nem ütközünk valakivel frontálisan.

Drew Bieber

Komolyan, most mit vár mit mondjak? "Figyelj angyal gyerek vagyok, egy amolyan leszármazottféle. Különleges képességeim vannak amire egy jó páran irigykednek." Azért ezeket még sem nyöghetem neki így ki.Azt hittem elbírok azokkal a férgekkel.Még csak nem is voltak csatlósok.Pusztán a kormány emberei. A fene sem tudta,hogy úgy tartja kedvük,hogy eljönnek értem.Eddig egészen jól tudtam leplezni a valódi alakomat.De azt hiszem ma éjszaka biztossá vált számukra,hogy nem vagyok ember.

Tekintetem a sebesség mutatón és a visszapillantó tükrön cikázott.Hol ide, hol oda néztem.Egyre jobban száguldottunk, bennem pedig növekedett az adrenalin szint.Nem vagyok olyan mértékben adrenalin függő mint Derek de azt hiszem ez amolyan családi dolog.Vonzzuk a veszélyeket.Ez már ezer százalékban biztos. Hiszen próbálok nyugodt életet élni mégis ilyesmibe keveredem a saját akaratomon kívül. Ez a Sors.

-Mégis kik ezek az alakok akik üldöznek? Ők látták el a bajodat is?-sejtettem,hogy Blairnek ezer kérdése van még.Ez csak egy kis ízelítő abból ami abban a csinos és intelligens fejében lejátszódik. A fenébe is! Hogy a francba mondjam el neki?Mert most már biztos.Valamit mondanom kell.

-Ők csak...Ez bonyolult.Jobb ha nem tudsz róla.-próbáltam meg ennyivel letudni.Ritkán fordul elő az életben,hogy nem tudok mit mondani, de most mégis így alakult.

-Na ide figyelj te barom!- igen ezt megérdemeltem.Oda sandítottam rá és az első ami feltűnt, még ebben a helyzetben is,hogy mennyire gyönyörű még idegesen is.- Nekem te ne mondj ilyeneket ebben a helyzetben. Jogom van tudni erről. Én is itt ülök, én is belekeveredtem.

Tudom,hogy igaza van.Már az elején is igaza volt.De most ebben a pillanatban úgy érzem,hogy meg van kötve a kezem.Szeretnék én neki kitárulkozni.Valamiért, a fene sem tudja,hogy miért úgy érzem bízhatok benne. Van egy olyan sejtésem,hogy soha az éleben nem lenne képes elárulni.Ő ahhoz túl tiszta, túlzottan fénylik az aurája is.Bármennyire vágyom arra,hogy mindent elmondjak neki a származásomról tudom,hogy Derek ki fog herélni ha megtudja.És igaza van.Nem akaszthatjuk az emberekre azt a súlyt amit mi cipelünk. Ez a világ, az övék és a miénk is.Túl kiszámíthatatlan lett az idők során.Már nem tudhatjuk ki barát és ki ellenség. Ha ez pedig nem elég akkor ott van az aprócska tény,hogy a barátoknak is jobb néha csöndben maradunk és elhallgatjuk az életünk egy részét.Mert amiről nem tudnak az nem fáj nekik és azért nem felelhetnek.

-Nem bízol bennem.-dől hátra végül miután látta rajtam a habozást.-Megértem.Végül is csak egy hülye csitri vagyok.De azért jó ha tudod, hogy vak és hülye viszont nem.Látom amit látok.Tudom,hogy Bruce nem régen tényleg eljött hozzám.Azt is tudom,hogy ti mentettetek meg.

-Csak ugyan?Mit tudsz még?- meglepett,hogy ilyen jól emlékszik ezekre a dolgokra.Tudnom kellett,hogy mennyi minden maradt meg a fejében.Próbáltam kitörölni az emlékezetét de mintha egy fal lenne az elméje és én köztem.Nem fértem hozzá.Akkor bosszantott,utána beletörődtem, most viszont kíváncsi lettem.

-A fájdalom és a félelem miatt nem sok minden maradt meg.De emlékszem,hogy a saját karjaidban cipeltél... és...mintha szárnyaid lettek volna.-nyögi ki halkan és teljesen bizonytalanul.Ha tudná mennyire igaza van!

 Puffanás.Hangos és élet dörrenés ami egyenesen mögülünk jön.Ez éppen elég ahhoz,hogy visszazökkenjek a valóságba.Még inkább rátaposok a gázra és meglódulunk előre.Éles kanyarokat veszek be, remélem,hogy nem fognak tudni követni.Le kell őket ráznom.Mellettem ül a világ legtökéletesebb lány, nem hagyhatom, hogy bármi baja essen.

-Blair.-fordultam felé a harmadik kanyar után.-El fogom mondani jó?-döntöttem.Nem is lehet másképpen. Blair már túl sok mindent sejt.Joga van tudni.
Felpillantottam Blair feje fölé. Egy kósza pillanatra elcsíptem Kelsy szárnyait ahogy meglengeti felém nem tetszését mutatva.Az én fajtáim közül senki nem állna a mi oldalunkra? Bár nem mintha Kelsy hozzám hasonló lenne.Ő Blair védőangyala akit a keresztelése után rendeltek ki mellé az égiek.Hihetetlen,hogy mennyire hasonló a természetük.Mind a ketten makacsok mint egy öszvér. Nagyon sokáig Kelsy nem sejtette,hogy látom őt.Az elején én sem tudtam.Nem igazán látom az emberek védő vagy másképpen őrangyalát. Nem vagyok angyal, nem is rendelkezem minden tulajdonságukkal.Én csak amolyan leszármazott vagyok.Akadnak természetfeletti képességeim.A szárnyaim is például egészen áttetszőek. Vannak, és ugyan úgy működnek mint egy angyalé de nem olyan nagyok és nem olyan gyönyörűek.
-Más vagy, igaz?-bukott ki a mellettem ülő meseszép tüneményből a kérdés.Időközben már leparkoltam. Azt hiszem leráztuk őket.A második kanyar után másfelé mentek mint mi. Lehet,hogy nem vagyok olyan veszélyes mint a testvérem.Egy valamiben mégis azonosak vagyunk: Mind a ketten a Bieber nevet viseljük és ez éppen elég az ilyen őrült mutatványokhoz.
-Igen.-bólintottam majd felsóhajtva összeszedtem minden bátorságomat,hogy kimondjam azt amitől a legjobban félek.Hogy felfedjem a lényem egy olyan darabkáját amit jobb ha nem lát.

10. rész ~ Rózsa Bál

 Sziasztok manók!:)

Na jó.Rövid leszek.Leírtam már,hogy miért is hiányoztam.Ezek a dolgok még most sem változtak szóval nincs értelme tovább ragozni őket.

Kedvesek ne foglalkozzatok azokkal akik olyan obszcén módon tudják értésemre adni a véleményüket.Én sem teszem, ti se tegyétek.Nem töröltem ki az illető kommentjét de nem is fordítottam rá nagyobb figyelmet. Mert nem igazán érdemli meg.Nekem csak a ti véleményetek számít.Az a fontos amit az olvasóim mondanak. Minden építő kritikára vevő vagyok, de nem olyan formában ahogy azt az illetőtől megkaptam, ráadásul névtelenül.Ez a mai világ sajnos.Mindenkit tudunk bántani/sértegetni, de a nevünket felvállalni az már luxus lenne.

Hogy egy kis jót is mondjak.Köszönöm a kommenteket.Nagyon jól esett ez a sok szép vélemény. Komolyan mondom,hogy ti vagytok a legjobbak! Hihetetlenül szégyenlem magamat, de most itt vagyok és ez a lényeg.Szóval ezer hála és millió ölelés nektek!

A részről.Nekem nem tetszik, de ez az én saját kritikus véleményem önmagammal szemben.Az ikreink most nem kaptak túl nagy szerepet.Ebben a részben inkább megalapoznám Blair jövőbeli helyzetét, és az Alicel való egyre mélyebb barátságát.:)

Kellemes olvasást! xoxo HeartBreaker

10.Rész ~Rózsa Bál

Blair Black.

A napok pörögtek egymás után.Közeledvén a végzős évhez minden olyan monoton és sürgető.Dolgozatok követik egymást, a magánélet sem egyszerű és az ember gondolkodása a feje tetejére áll. Nem tudok különbséget tenni fontos és nem fontos dolog között.Nincs elég időm semmire.Mint valami zombi csak élek és kitartok.Más szóval az élet szívás.

-Ne lógasd az orrod, csajszi!- lépett mellém Alice.Szőke hajában egy fekete rózsás csatt díszelgett, fodros és egyben tündéri ruhát viselt csodálatos alakja felett.Mellette az ember igazi krumplinak érezné magát,ha nem ismeri.De nem bántam.Mostanában csak vele beszélek és igazán megkedveltem.A napokban még magamhoz is áthívtam és együtt tanultunk.Alice egy mosolygós, szerethető ember.Nincs mit szépíteni ezen.

-Csak elgondolkoztam.Tudod számolom magamban a napokat,hogy meddig fogom még bírni.- mosolyogtam halványan,hogy ne tűnjön túl komolynak ez a néhány szó.Viszont belegondolva lehet,hogy tényleg ki fogok esni ebből a mókuskerékből.-De semmi orr lógatás.- leszámítva,hogy Drew és Derek eltűnt. Nem is tudom, hogy miért de sokat kattog rajtuk az agyam.Napok óta nem láttam a két angyali arcú szívtörőt.

-Akkor számold a napokat inkább a Rózsa Bál miatt.-kacsintott rám.

-Rózsa Bál?-kérdeztem vissza, mintha csak valami visszhang lennék.

-Hahó! Blair te hol a csodában élsz?Már napok óta tele a suli a plakátokkal.-mutatott körbe, hogy nyomatékot adjon mondandójának.Követtem tekintetemmel az ujját és valóban megláttam azt ami már egy ideje valószínűleg az orrom előtt van.

Nem volt túl díszített plakát, mégis felhívta volna bárkinek a figyelmét aki csak egy kicsit is nyitott szemmel jár, nem úgy mint én.Egészen mély, sötét kék szín alapon, szintén mély sötét kék, szinte már fekete rózsa fénylett, fölötte pedig ékes betűkkel ott virított a "Rózsa Bál" cím.A felirat alatt pedig fehér betűkkel ott volt minden információ.Még néhány felesleges is, mint mondjuk a Dj neve.Bár lehet,hogy ez csak számomra nem mondott semmit.

-Ugye eljössz?-csicsergett mellettem barátnőm továbbra is.Barátnőm.Ezt a szót még ízlelgetnem kell de úgy érzem,hogy bátran nevezhetem két hét után Alicet a barátnőmnek.Lehet,hogy más számára ez elhamarkodott de én nagyon is így éreztem.Sokszor nem az idő a lényeg hanem a kialakult kötelékek amik szebbé teszik az adott időszakot.

-Nem is tudom Alice.-sóhajtottam fel.Szemeimmel végig futottam az információkon, keresve valamit ami miatt nemet mondhatok.Imádom ezt a szőkeséget mellettem, de még soha nem voltam iskola bálon.Sőt, semmilyen bálon nem voltam.Nincs az az Isten,hogy engem erre most rávegyen.-Párok!-tapsikoltam örömömben ahogy megláttam a szabadulásom lehetőségét.-Párokban kell,hogy menjenek az emberek.- mosolyogtam győzelemittasan.

-Olvass tovább, barom.- forgatta a szemét.-Én is egyedül megyek.A párok megjegyzés alatt ott van, hogy "Ha szingli vagy se maradj ki a buliból, a Rózsa Bál megtalálja számodra az igazit!"- vágott vissza vigyorogva.- Na gyerünk már, Blair!- kiskutya szemekkel nézett felém.

-De holnap lesz.Alice, még ruhám sincs.-vetettem be az utolsó ütőkártyámat.

-A ruha miatt ne aggódj.Holnap suli után egyenesen hozzám megyünk.Rengeteg csinos ruhám van. Megcsinálom a hajad, a sminked és valami dögös cuccot is kapsz.-kacsintott rám én pedig már biztos voltam benne,hogy ennyi.Nekem befellegzett.Ezt a csatát zavarba ejtően elvesztettem.

-Legyen.-adtam be a derekamat nagy nehezen.

-Péntek, nálam.-kacsintott még utoljára felém,hogy bevihesse az utolsó megsemmisítő ütést.Nekem annyi.

~ * ~

Péntek.Este hét óra.Alice szobája.Elhalálozásom közeledte egyre jobban megrémiszt.Azok után ami nem olyan régen történt velem nem kellene félnem egy nőies estétől.De úgy látszik furcsa egy szerzet vagyok. A hideg is kiráz ettől az egésztől.Csak ülök némán a tükör előtt és figyelem ahogy a tipp-topp barátnőm keze közé veszi egyszerű külsőmet.Ha nem rólam lenne szó még meg is dicsérném,hogy milyen remek munkát végzett.De magamon látni az eredményt.Kínos volt.Soha nem voltam az a hercegnő típusú lány.Most viszont kénytelen voltam végig nézni ahogy a szürke kisegér előbújik a csigaházából és egy gyönyörű nővé változik.Na jó, nem gyönyörű,csak szép.Soha nem láttam még ilyennek önmagamat.Talán ezért zavar ennyire a hullámos hajam, a mély dekoltázsú ruha és a vörös ajkak.

-Hogy tetszik? - lelkesedett Alice, a tükörben folyamatosan a reakcióimat leste.

-Igazán szép.- féloldalasan felmosolyogtam rá.Valójában nem tudtam többet hozzászólni ehhez a témához. A smink, divat és a ruhák nem az én világom.Én egészen biztos,hogy nem tudnám így megcsinálni a saját külsőmet.

-Az utolsó három kérdésemre ez volt a válaszod.-fintorgott mögöttem.-Ha nem mondod meg,hogy mi nem tetszik benne akkor nem tudok változtatni rajta.Akkor nem fog a te ízlésedhez igazodni.

-Alice.Ha az én ízlésemhez igazodna akkor itt sem lennék.-vigyorodtam el.-És ezt te magad is tudod.

-Tudom,tudom.-suttogta helytelenítően.-De mégis úgy gondolom,hogy itt a helyed.Mármint nem itt, hanem a bálon.Neked is ott kell lenned.Jót fog neked tenni, kedves Blair kisasszony.-nevetett szemét forgatva.

-Látod?- nevettem én is.-Hol a fenében van a tornacsukás, farmeres lány akit a világon senki nem szólítana kisasszonynak?-idéztem vissza szavait.-A fenébe is Alice, te kihozod belőlem az úri hölgyet.-mosolyogtam már sokkal szelídebben.

-És ez baj?- előre hajolt, állát a vállamra fektette.-Készen vagyunk, Csipkerózsika.Gyönyörű vagy.- suttogta halkan miközben végig a szemembe nézett.Én pedig jól tudtam,hogy komolyan is gondolja.Számára gyönyörű vagyok minden esetlenségem ellenére is.-Ma éjszakára hajlandó vagy sutba dobni a tornacsukádat egy gyönyörű, gyilkos magassarkúért?-incselkedett velem tovább.

-Legyen.-utánoztam az Alice-féle szemforgatást.

-Csodás.-értett egyet, vigyorogva.Hosszú éjszaka lesz.

~ * ~

Anyát nem volt nehéz meggyőzni,hogy engedjen el.Határozottan Alice oldalán állt.Mindennek ellenére mégis ragaszkodott hozzá,hogy ő hozzon minket a bálra és majd Alice szülei jöjjenek értünk, hisz anya dolgozni lesz.Szent meggyőződése,hogy az ilyen bulikon mindig vannak piálások.Azt pedig nem szeretné,hogy úgy vezessünk.Amit teljesen megértek.

-Jók legyetek lányok.-integetett nekünk miközben mi a hosszú, báli szoknyánkat emeltük ki.-Alice, kérlek gondoskodj róla,hogy Blair végre úgy viselkedjen mint egy tizenhét éves.-mosolygott.

-Igenis, Amanda!-mosolygott barátnőm bájosan én pedig csak dühösen fújtattam.Időközben a magázódás elmaradt,sőt anya nyomatékosan kérte,hogy tegezze.Nem volt ezen semmi csodálkozni való.Anya nem mondható idősnek a maga harminckilenc évével.

-Szia anya.-fintorogtam mire ő csak nevetve egy puszit dobott.Aztán ahogy jött úgy ment is.Így is késében volt, így aztán reagálni sem maradt időm.Nem mintha szerettem volna.Imádom anyut, de most határozottan plusz pont,hogy végre lelépett.

-Menjünk be és bulizzunk.-tanácsolta magától értetődően a szőke hercegnő mellettem.Én egy fekete, egyszerű ruhát választottam míg ő ennek a szöges ellentété.Egy kék habos-babos ruhában állt mellettem - megjegyzem tengerkék szeme csak még szebbnek tűnt-, melyhez nem is igazán kellett már több kiegészítő.Gyönyörű lábai kikandikáltak a kivágáson. Ugyan az én ruhám is hasonlóképpen volt felvarrva, kételkedtem benne,hogy ugyan ilyen jól néz ki mint az övé.Máson már valószínűleg visszataszítónak gondoltam volna ezt a sok Barbie baba kelléket, de hozzá tökéletesen illett.

A bál szervezőiben kellemesen csalódtam.A helyszín gyönyörű volt.Az ember el sem tudott volna tévedni, még ha akart volna sem.Biztos voltam benne,hogy ezer százalékban kihozták a maximumot abból amit ez a hely kínálni tud.Szép, vörös szőnyeget terítettek a lépcsőre, égők és természetesen rózsák szegélyezték az érkezők útját.Határozottan hangulatos volt.Ahogy a bálterem is.Ami egyébként a sportcsarnok. Nyoma sem volt az órákon használt szőnyegeknek, gumimatracoknak vagy a focikapunak.Sőt még a kosárpalánk is eltűnt.Helyére lámpások, diszkógömb, ezernyi rózsa és egyéb dísz került.A fények megvilágították az emberek testét.Volt,hogy zöldben, pirosban és akadt,hogy kékben láttam az együtt mozgó embereket. Minden test lüktetően, vibrálva mozgott a másikkal.Egészen tetszett a zene is amit a Dj játszott a fiatalok számára. Összességében tipikus iskolai bál volt amin egyszer az életben mindenki részt vesz.

~ * ~

Magamat is meglepve remekül éreztem magamat.Pörögtem egész este.Táncoltam Alicel, a barátaival akiket talán már a saját barátaimnak is mondhatok.Vagy inkább csak haveroknak.De akkor is jól éreztem magamat velük.Anya óvó intelmei hatására semmit nem ittunk.Nem mintha akartunk volna, de eleget tettem édesanyám kérésének is.Jól éreztem magam és még jó gyereknek is mondhatom magam.Kell ennél több?

Kell bizony.Több óra táncolás után a nem megszokott magassarkú természetesen megtette a hatását. Sikítva menekültem a táncparkettről,hogy végre pihenhessek egy kicsit.Füllesztően meleg volt odabent, nekem pedig levegőre volt szükségem.

Háta pillantva szemmel Alicet kerestem aki éppen egy végzős sráccal táncolt.Úgy tűnt,hogy jól megvannak én pedig nem láttam értelmét annak,hogy ezt megzavarjam.Így hát egyedül vetettem ki magamat az erkélyre. Nem mintha bárkire szükségem lett volna.Néhány szabad percet akartam a friss levegőn és ehhez igazán elég vagyok én magam is.

Reménykedtem benne,hogy teljesen egyedül leszek.Szerettem volna csak kiérni és felmosolyogni az égre. Mély levegőt venni, eljátszani a gondolattal,hogy még hányan szívják ezt a friss levegőt és vajon hány tinédzser mosolyog most így fel az égre.Vágytam arra,hogy minden gondolatot kizárjak és csak boldog legyek.Mosolyogjak, nevessek.Hiszen ennek az estének erről kellene szólnia nem igaz?

Nem.Az élet mindig tartogat egy kis csavart.Egy kis löketet vagy éppen visszahúzást amitől elfelejtesz gondolkozni, az arcodon lustán elterülő mámoros mosoly megfagy, hisztérikussá válik.Pihekönnyű vonásaid, az érzés,hogy szabad vagy pedig semmissé válik, tova száll pont olyan hirtelen ahogy jött.Volt és nincs. Te pedig csak nézed.A saját érzéseid, akarataid, de semmit nem tehetsz értük.Nem vagy képes megmenteni őket, ahogy önmagadat sem.Egyetlen egy valamit tehetsz csupán.Alkalmazkodsz.

-Drew.-leheltem halkan miközben tekintetem az előttem fekvő, vérző sebét szorító fiúra esett.Fehér inge már teljesen átázott.Te jó ég, soha nem láttam még őt ennyire sebezhetőnek. Nem tudtam mit kellene tennem, nem voltam benne egészen biztos,hogy én vagyok a megfelelő segítség, de egy valamit biztosra tudtam. Megsérült és én találtam meg.Én felelek érte.

The Twins - még élünk!

Sziasztok!

Ezer éve nem voltam itt, ezer éve nem kezdtem itt bele egy új bejegyzésbe és ezer éve nem agyaltam ennyit mint mostanság.Megmondom őszintén nagy dilemma ez most nekem.Egyszerűen úgy érzem nem tudom visszaadni azt a támogatást amit kapok.Nem is vagyok rá méltó.Most is 10 vélemény érkezett ami hihetetlenül jól esett!

Ne értsétek félre, a bezárás vagy a szünet meg sem fordult a fejemben de valamit kezdenem kell magammal. Vázolom,hogy mi a helyzet.Hiányzásaim okai:

1. Iskola.Ez a legkiemelkedőbb.Egyszerűen időm sincs semmire.Örülök ha a barátaimra találok néhány kósza órát.A jövőhéten is témazárótól kezdve a felelésig minden lesz.Informatika vizsga amin tuti,hogy meg fogok bukni, hisz semmit nem értek.Földrajz dolgozat. (Ez négyesnél jobb sehogy nem lesz) Irodalom témazáró. Az utolsó két leckét tudom biztosan.De előtte van még vagy öt.Média dolgozat. Hagyjuk is. Több anyagot kérnek vissza mint a történelem tanárom.Töri...Tuti,hogy én fogok felelni mert nem írtam dolgozatot legutóbb.Itt van ez az angol is amivel elég hadilábon állok.Iszonyat sok munkám van az angolba és akkor a tanár még velem veszik össze.Vicc az egész, komolyan.

2.Notebookom betegeskedik.Igen, még mindig.Egy hete sikerült a szerelőhöz elvinni.A poén az egészben az,hogy rájött arra amire mi is: tudja már,hogy mi a baja. De arról fogalma sincs,hogy hogyan fogja megcsinálni. Fenébe az Asussal. Ha valaki ilyen gépet vesz, ne tegye! Komolyan.Típus hibája a töltő szétmenése.Mármint ahova bemegy a töltő.Agyamra megy már. Ebből pedig az következik,hogy csak hétvégén tudok írni a kolesz miatt.Ergo alig van rá időm.

3. JBH. Az én kis JuBiHu-m. Avagy: Justin Bieber Hungary. Sajnálom srácok de ez már három éve az életem főrészét alkotja.Nem tudok róla lemondani.Szerintem soha nem fogom kinőni. Justinnak köszönhetlek titeket de az oldalamat is. ( www.facebook.com/JuBiHu  Ha valaki nem ismerné:)) Sok dolgom volt mostanság a lappal is.

4. Magánélet.Ezt hagyjuk is, nem ragozom.Sok a gond, remélem ezt megértitek.

JÖVŐHÉTEN JÖVÖK MINDENEK ELLENÉRE IS!Szeretlek titeket♥:)