11.rész ~ Menekülés

Sziasztok!:)

Szóval itt vagyok.Végre egy olyan résszel amiben történik is valami. Hogy ez után mi lesz?Nos az a jövő zenéje. - még jó,hogy én tudom ;) -. Köszönöm azoknak akik írtak nekem. Jól esett ez a pár komment pedig nem érdemeltem meg. Ti vagytok a legjobbak csajok!♥ 

Hihetetlen belegondolni,hogy hamarosan három hónapja vagyunk itt. - remélem jól számolom. Március végén lesz három hónapja az én emlékeim szerint.- 11 rész került fel.Ez még számomra is új. Emlékszem mikor az első résszel bajlódtam.Amikor félve mutattam meg a kollégiumos szobatársamnak. Te jó ég.Nem ma volt! Őszintén szólva már októberben írni kezdtem az ikreket de ez amolyan titok volt.Az én féltet kis sztorim. Decemberben jutottam el oda,hogy akkor irány vele netre.És milyen jól tettem! Nem bántam meg. Így végre a The Twins már nem csak az enyém hanem a tiétek is!:)

Mielőtt elfelejtem.A blog olvasói kezdeményezésre nyitott csoportja titeket is vár: THE TWINS CSOPORT (FB)

Na jól van nem kezdek el itt nosztalgiázni mert annak soha nem lenne vége.Kellemes olvasást és várom a véleményeket, remélem megint jöttök egy páran. xoxo HeartBreaker

 

-Drew, kérlek.-letérdeltem mellé a koszos földre.Nem számított jelenleg a méregdrága ruhám ami még csak nem is az enyém sem az olasz cipő aminek a sarka most idétlenül kényelmetlen ebben a helyzetben. Semmi nem számított.Hozzá akartam érni.Meg akartam simítani gyönyörű arcát.Akartam,hogy érezze mellette vagyok. De nem tettem.Nem mertem sebes bőréhez érni.Nem azért mert undorodtam tőle. Hogy a fenébe undorodnék? Hisz ő még így is tökéletes. Pusztán féltem,hogy az érintéseim még nagyobb fájdalmat okoznak neki.Nem tudtam volna elviselni.Ez már így is túl sok mint amennyit kívánnék magamnak vagy bárkinek. Utáltam így látni őt.

-Blair.-csendesen nyitogatta szemeit.-Te...mit keresel itt?

-Ezt én is kérdezhetném.-mondtam azonnal, de aztán rájöttem,hogy nincs abban az állapotban,hogy most veszekedjek vele.-Figyelj. Nem kérdezek semmit.Csak segítek.De tudnod kell,hogy nem vagyok hülye. Látom,hogy itt nincs minden rendben.Ne kezelj úgy mint egy óvódást.- erre csak egy apró bólintás volt a válasza.Nem is vártam többet.-Szuper.Akkor most érdekelne,hogy hol van a kocsid?

-A...suli mögött...parkoltam.-nehezére esett minden egyes szó.-Csak odáig juttass el.Utána el kell tűnnöm.- sziszegte halkan a fogai között.Eszem agában sincs utána magára hagyni és ezt jobb ha elkönyveli magának is. Viszont nem fogok leállni ezen vitatkozni.Majd a kocsinál bedobom hátra.Jelenleg tiszta erőtlen, nem fog tudni ellenkezni.

Drew alá nyúltam, igyekeztem megemelni de ez nehézkesen ment.Mégis csak egy férfiról beszélünk akit csúnyán helyben hagytak! Én meg nő vagyok ráadásul elég gyenge nő.Ennek ellenére ki akartam tartani. Meg akartam neki mutatni,hogy én is érek annyit mint bárki más és én is a hasznára lehetek.Védeni akartam őt, pont úgy ahogy ő védett engem Brucal szemben.Még ha ezt le is tagadja.

Lassan bicegtem vele a kocsi felé.Már minden sötétségbe borult.Ahogy haladtunk előre a zene egyre halkabb lett.Már nem hallatszott olyan mértékben ide a tinédzserek vad tombolása, a fuldokló kacajok vagy a dübörgő ritmus amit a Dj kever.De nem csak a környezet változott.Drew is más lett.Lassan de biztosan javult minden lépés után.Nem értettem ez hogyan lehetséges.Mire az autóhoz értünk már egészen emberien nézett ki.Nem volt jól.Attól még nagyon messze állt.A sebei ott díszelegtek a szeme alatt, az ajka még mindig fel volt duzzadva és a fehér felsője teljesen véráztatta volt.Viszont már a saját lábain bicegett és úgy láttam a duzzanat a szeméről minden másodpercben egyre jobban halványul.Ha nem én magam látom, ha nem közvetlenül mellettem történik biztosan nem hiszem el.

-Jó, a kulcsokat.- fordultam felé a fákkal övezett kavicsos parkolóban.-Nem viccelek, Bieber!- láttam auz arcán,hogy ellenkezni készül de gondolatban már felkészültem erre a szócsatára.-Ha kell én magam foglak bedobni hátra.Kórházba kell menned és én foglak oda elvinni.

-Semmi szükségem kórházra, Blair.-sóhajtott fel.-Jól vagyok.Bunyóba keveredtem de nem nagy cucc. Menny szépen vissza és bulizz tovább.

-Szó sem lehet róla!- dobbantottam a lábammal mint valami idétlen tíz éves és hisztis csitri.

-De igenis visszamész abba a rohadt bálba!-mordult fel ő is.-Miért nem tudod azt csinálni amire kérlek? Elhiheted,hogy nem rosszból mondom.Egyszerűen csak ez a helyes és kész.

-Nem érdekel,hogy szerinted mi a helyes.-förmedtem rá azonnal.-Jó, tudod mit? Nem kell kórházba menned de tőlem nem szabadulsz.Vagy magaddal viszel vagy....-itt elakadtam.Mit mondhatnék? Semmi érv nem szuól mellettem. A fenébe!

-Vagy mi?-vonta fel egyik szemöldökét.-Nem kötelességem téged elvinni akárhova is.

-De.-jelentettem ki egyszerűen.Hihetetlen,hogy ez a beszélgetés mennyire gyerekes irányba kezd eltolódni. Jóformán semmiről sem vitatkozunk csak hülyeségeket beszélünk a levegőbe.Még csak nem is nevezhető vitának.Indulatosak és makacsak vagyunk mind a ketten de ettől még nem lesz vita ebből a szópárbajból.

Lövések.Életemben nem hallottam még igazán lövéseket de ez annak tűnt.Talán a filmes ismereteim miatt állítom biztosan,hogy az volt.Fogalmam sincs.Viszont minden sejtem egyszerre sikított fel és könyörgött a menekülésért.Vajon tényleg lövés volt, vagy valami más adta ki ezt a rémíztő hangot?

-A fenébe.-morgott Drew mellettem.-Pattanj be a kocsiba.-utasított miközben kivágta az ajtót és ő is beszállt. Miért nem érzem magamat ettől megkönnyebbülve? Megkaptam amit akartam! Itt ülök a kocsiban és vele fogok menni. Mégis sokkal inkább aggaszt,hogy mi a fene volt az a hang.A gyomrom kavargott miközben a bőrülésre zuhantam.Remegett a kezem ahogy becsaptam az ajtót.Nem volt idő. Semmire. A kerék csikorogva indult el a köves úton. Bieber gyorsan és precízen vezetett.

-Miért érzem úgy,hogy ennek nem lesz jó vége?-szisszentem fel, kezemmel görcsösen szorítottam az ülésem alját.Éreztem ahogy a kocsi meglódul velünk.Hatalmas lökettel indult meg előre nekem pedig az a gondolatom támadt,hogy ma meg fogok halni.Képtelenség,hogy ezzel a sebességgel amivel most haladunk nem ütközünk valakivel frontálisan.

Drew Bieber

Komolyan, most mit vár mit mondjak? "Figyelj angyal gyerek vagyok, egy amolyan leszármazottféle. Különleges képességeim vannak amire egy jó páran irigykednek." Azért ezeket még sem nyöghetem neki így ki.Azt hittem elbírok azokkal a férgekkel.Még csak nem is voltak csatlósok.Pusztán a kormány emberei. A fene sem tudta,hogy úgy tartja kedvük,hogy eljönnek értem.Eddig egészen jól tudtam leplezni a valódi alakomat.De azt hiszem ma éjszaka biztossá vált számukra,hogy nem vagyok ember.

Tekintetem a sebesség mutatón és a visszapillantó tükrön cikázott.Hol ide, hol oda néztem.Egyre jobban száguldottunk, bennem pedig növekedett az adrenalin szint.Nem vagyok olyan mértékben adrenalin függő mint Derek de azt hiszem ez amolyan családi dolog.Vonzzuk a veszélyeket.Ez már ezer százalékban biztos. Hiszen próbálok nyugodt életet élni mégis ilyesmibe keveredem a saját akaratomon kívül. Ez a Sors.

-Mégis kik ezek az alakok akik üldöznek? Ők látták el a bajodat is?-sejtettem,hogy Blairnek ezer kérdése van még.Ez csak egy kis ízelítő abból ami abban a csinos és intelligens fejében lejátszódik. A fenébe is! Hogy a francba mondjam el neki?Mert most már biztos.Valamit mondanom kell.

-Ők csak...Ez bonyolult.Jobb ha nem tudsz róla.-próbáltam meg ennyivel letudni.Ritkán fordul elő az életben,hogy nem tudok mit mondani, de most mégis így alakult.

-Na ide figyelj te barom!- igen ezt megérdemeltem.Oda sandítottam rá és az első ami feltűnt, még ebben a helyzetben is,hogy mennyire gyönyörű még idegesen is.- Nekem te ne mondj ilyeneket ebben a helyzetben. Jogom van tudni erről. Én is itt ülök, én is belekeveredtem.

Tudom,hogy igaza van.Már az elején is igaza volt.De most ebben a pillanatban úgy érzem,hogy meg van kötve a kezem.Szeretnék én neki kitárulkozni.Valamiért, a fene sem tudja,hogy miért úgy érzem bízhatok benne. Van egy olyan sejtésem,hogy soha az éleben nem lenne képes elárulni.Ő ahhoz túl tiszta, túlzottan fénylik az aurája is.Bármennyire vágyom arra,hogy mindent elmondjak neki a származásomról tudom,hogy Derek ki fog herélni ha megtudja.És igaza van.Nem akaszthatjuk az emberekre azt a súlyt amit mi cipelünk. Ez a világ, az övék és a miénk is.Túl kiszámíthatatlan lett az idők során.Már nem tudhatjuk ki barát és ki ellenség. Ha ez pedig nem elég akkor ott van az aprócska tény,hogy a barátoknak is jobb néha csöndben maradunk és elhallgatjuk az életünk egy részét.Mert amiről nem tudnak az nem fáj nekik és azért nem felelhetnek.

-Nem bízol bennem.-dől hátra végül miután látta rajtam a habozást.-Megértem.Végül is csak egy hülye csitri vagyok.De azért jó ha tudod, hogy vak és hülye viszont nem.Látom amit látok.Tudom,hogy Bruce nem régen tényleg eljött hozzám.Azt is tudom,hogy ti mentettetek meg.

-Csak ugyan?Mit tudsz még?- meglepett,hogy ilyen jól emlékszik ezekre a dolgokra.Tudnom kellett,hogy mennyi minden maradt meg a fejében.Próbáltam kitörölni az emlékezetét de mintha egy fal lenne az elméje és én köztem.Nem fértem hozzá.Akkor bosszantott,utána beletörődtem, most viszont kíváncsi lettem.

-A fájdalom és a félelem miatt nem sok minden maradt meg.De emlékszem,hogy a saját karjaidban cipeltél... és...mintha szárnyaid lettek volna.-nyögi ki halkan és teljesen bizonytalanul.Ha tudná mennyire igaza van!

 Puffanás.Hangos és élet dörrenés ami egyenesen mögülünk jön.Ez éppen elég ahhoz,hogy visszazökkenjek a valóságba.Még inkább rátaposok a gázra és meglódulunk előre.Éles kanyarokat veszek be, remélem,hogy nem fognak tudni követni.Le kell őket ráznom.Mellettem ül a világ legtökéletesebb lány, nem hagyhatom, hogy bármi baja essen.

-Blair.-fordultam felé a harmadik kanyar után.-El fogom mondani jó?-döntöttem.Nem is lehet másképpen. Blair már túl sok mindent sejt.Joga van tudni.
Felpillantottam Blair feje fölé. Egy kósza pillanatra elcsíptem Kelsy szárnyait ahogy meglengeti felém nem tetszését mutatva.Az én fajtáim közül senki nem állna a mi oldalunkra? Bár nem mintha Kelsy hozzám hasonló lenne.Ő Blair védőangyala akit a keresztelése után rendeltek ki mellé az égiek.Hihetetlen,hogy mennyire hasonló a természetük.Mind a ketten makacsok mint egy öszvér. Nagyon sokáig Kelsy nem sejtette,hogy látom őt.Az elején én sem tudtam.Nem igazán látom az emberek védő vagy másképpen őrangyalát. Nem vagyok angyal, nem is rendelkezem minden tulajdonságukkal.Én csak amolyan leszármazott vagyok.Akadnak természetfeletti képességeim.A szárnyaim is például egészen áttetszőek. Vannak, és ugyan úgy működnek mint egy angyalé de nem olyan nagyok és nem olyan gyönyörűek.
-Más vagy, igaz?-bukott ki a mellettem ülő meseszép tüneményből a kérdés.Időközben már leparkoltam. Azt hiszem leráztuk őket.A második kanyar után másfelé mentek mint mi. Lehet,hogy nem vagyok olyan veszélyes mint a testvérem.Egy valamiben mégis azonosak vagyunk: Mind a ketten a Bieber nevet viseljük és ez éppen elég az ilyen őrült mutatványokhoz.
-Igen.-bólintottam majd felsóhajtva összeszedtem minden bátorságomat,hogy kimondjam azt amitől a legjobban félek.Hogy felfedjem a lényem egy olyan darabkáját amit jobb ha nem lát.