8. Rész ~ Megmentőkezek

Sziasztok!:)

Megjöttem a nyolcadik résszel, de egyáltalán nem vagyok boldog.Nem akarok ilyenhez folyamodni de legközelebb ha nem jönnek úgy a kommentek ahogy régebben nekem sem lesz kötelességem sietni. A hétvégém nagy része erre megy el.Vasárnap van és még semmit nem tanultam mert ezt kötelességemnek éreztem befejezni.Remélem tetszeni fog nektek.

Azért köszönöm azoknak akik írtak.Nagyon jól esett!Pláne az építő kritika.Igyekeztem ezt a részt több párbeszéddel megírni bár úgy érzem ti még többre gondoltatok.Azért remélem meglátjátok,hogy tényleg igyekeztem.Mit is mondhatnék?Mindig tanul az ember!:)

Jövőhéten nem tudom,hogy hogyan fogok tudni jönni.Belieber találkozóra megyek amit már közel egy hónapja szervezek a kis csapattal.Szóval ez most elég fontos lesz.Azért igyekszem majd időben jönni. Tényleg mindent megteszek!

Apropó. Ha szeretnétek velem felvenni a kapcsolatot azt itt megtehetitek: THE TWINS CSOPORT Remélem jöttök egy páran a csoportba mely egy olvasó kezdeményezésére született meg!:)

A másik blogomban is új rész van: STUCK IN THE MOMENT

Jók legyetek.Kellemes olvasást!

xoxo HeartBreaker

8.Rész ~Megmentőkezek

Blair Black

Sötét volt és hideg.A talaj nyírkos alattam. Furcsa volt ez a kettős érzés ami elöntötte a testemet.Egyszerre fáztam, remegtem miközben mégis kiszáradt szájjal ültem, kábultan, szinte lázasan.Fogalmam sincs hol vagyok. Minden homályos előttem.A rácsok, a mocskos ágy ami mellettem helyezkedik el. Semmit nem láttam tisztán.Úgy éreztem magam mint mikor az embernek bedugul a füle a hirtelen szint változástól. Zúgott a fejem és mást nem hallottam a falról csöpögő vízcseppeken kívül.

Nem tudom mennyi idő telt el.Néha felpillantottam egészen rövid ideig.De soha nem tartósan. Nem voltam képes nyitva tartani a szememet ami most ólom nehézségű volt számomra.A gondolataim peregtek előttem, fejben jóval élénkebb voltam mint testileg.Ha lenne egy csöpp erőm akkor már régen kinyitottam volna a szemeimet. Akkor már régen agyalnék azon,hogy hogyan és miért kerültem ide. Viszont most engedtem a csábításnak és elmerültem az édes sötétségben.

~ * ~

Fejfájással ébredtem.Úgy éreztem magamat mint aki ezer éve nem fürdött.Dohos szaga volt mindennek és az az égtelen, pokoli bűz sem mászott ki az orromból.Erőt vettem magamon,hogy végre körül nézzek rendesen. Semmi ismerőset nem találtam a helyen.Valamilyen raktárépület lehetett. Elhagyatott,üres és egyáltalán nem ismerős.Bár hogyan is lehetett volna? Alig költöztem ide pár hete. Máris bajba keveredtem.Rám vall.
Kiegyenesítettem a hátamat, mivel eddig nem túl egészséges pózban fetrengtem a falnak dőlve.Bár ne tettem volna.Borzalmas fájdalom mászott végig a gerincemen.Mint egy apró áramossággal töltött nyúlvány úgy kúszott a bőröm alatt.Soha nem éreztem ilyesmit.Hideg és fémes volt.Késztett arra,hogy maradjak a helyemen és egy mozdulatot se merjek tenni.Minden izmom görcsbe feszült, halk nyögés hagyta el a számat.
-Reménytelen eset vagy.-zihálva, csapzottan néztem fel a rácsok mögött álló alakra.Kellett pár perc amíg rájöttem,hogy Bruce az.Soha nem hittem,hogy egyszer majd undor fog elkapni a hangjától és a jelenlététől. Most mégis így történt.Már az sem érdekel,hogy hogyan lehetséges az,hogy ismét itt van. Már csak egyetlen egy valami izgatott igazán: Mit akar tőlem?
-Te meg egy féreg.-köptem a szavakat.Nem voltam képes erélyesebben oda szólni.Alapjáraton nem ilyen a természetem, most mégis szívem szerint olyat káromkodtam volna.De egyáltalán nem láttam értelmét és erőm sem nagyon volt beszélni.
-Valami olyasmi.- közölte szenvtelen vigyorral a képén.Bárcsak lenne valami remény arra,hogy egyszer egy jó nagyot behúzzak a képébe.Ő már nem az akit anno annyira imádtam.A közelébe sem ér annak az embernek aki a legjobban ismert és aki a legjobb barátom volt.-De ne aggódj.Nem foglak bántani.- előre dőlt, kezével megmarkolta a rácsokat melyek magukba zártak.-Ha jó kislány leszel, Blair.
-Nem tudom ki vagy és mit akarsz tőlem.-ejtettem ki a szavakat lassan, erőlködve a számon. Nem akartam de a végén elcsuklott a hangom és sokkal inkább hallatszott egy fájdalmas nyögésnek mint kijelentésnek.
-Te is olyan leszel mint én.-vörös tekintete most felizzott.Vörösebb és fénylőbb volt mindennél amit valaha láttam.-Halhatatlanság Blair amit kínálok neked én és a Teremtő.
-Miért te milyen vagy?- meg sem fordult a fejemben,hogy azzá változtassam magamat ami "Ő" bármi is legyen ez, de már egyre inkább furdalta az oldalamat a kíváncsiság ezután a fura lény után.
-Végtelenül erős.Soha nem öregszem, nem haldoklom és úgy érzem az egész világ az enyém lehetne.- hangja vágytól ittas volt.Kezdek rájönni,hogy bármi is lett belőle átvette felette a hatalm az irányítást. Már semmi érzelme nincs csak is egy valami hajtja: az,hogy az övé legyen minden amit akar.
-Lehetetlen,hogy még mindig élj.-nyeltem egy nagyot, görcsölt mindenem. A világ ismét forgott velem.
-Inkább újra, kicsi lány.-nevetett ördögien amitől az én hátamon a nem létező szőr is felállt.-Most pedig merülj álomba,ismét.-búgta méz édes-mázos hangon.Nem értettem mi történik velem de jobban vágytam az alvásra mint ez előtt bármikor.Szemhélyaim újra ólomnehézségűek lettek, lassan csukódtak le.

~ * ~

Furcsa hangok keltettek mély álmatlan alvásomból.Halk, tompa de rettentően furcsa hangok. Nem értettem, hogy mi történik körülöttem.Nem igazán láttam semmit hiába nyitogattam a szemeimet.Minden erőmmel azon voltam,hogy valamit kivegyek abból ami körülöttem zajlik.
Minden hang egyre csak erősödött, a tompaság egy pillanat alatt elmúlt én pedig ott ültem és azt kívántam bárcsak visszatérne.Fém csattant a fémhez, szikra szította a levegőt.Minden csak úgy vibrált az energiától én pedig tehetetlenül ültem a mocskos földén és a fények ezerszínben pompázó játékát néztem.
Fénylett minden.Még ha akartam sem tudtam volna kivenni,hogy éppen mizajlik a fényeken túl. Erős volt és káprázatos.Az embert furcsa dolgok lepik el. Érzed ahogy a testedben végig remeg valami. Ahogy a gerinceden át felkúszik a tarkódba,hogy aztán ott központosuljon.Nem mondanám rossznak ezt a dolgot. Nem tudom hova tenni.Minden érzékem felerősödött, élesebben láttam mint előtte és borzalmasan hangosan hallottam ahogy valami suhog, jajgatás, mennydörgés.
-Drew hozd ki Blairt.- tisztán és világosan értettem az utasítást de nem tudtam hova tenni.Megjelent előttem az angyalarcú Bieber fivérek egyike.A pillanat egy apró tört részéig elhittem,hogy tényleg, valójában ott van de aztán biztosra vettem,hogy csak a képzeletem bolondozik velem.Nem lehet,hogy Ő itt van, nem lehet,hogy valaki így ragyogjon. Elképesztően gyönyörű volt.A sötétséget megtörve fénye elért hozzám is.
-Gyere kicsi lány.-halkan beszélt hozzám mint egy összetört kisgyerekhez. Az igazat megvallva így is éreztem magamat.Kimerült voltam, éhes, fáztam és haza akartam végre jutni.- Tudom. Haza megyünk.- búgta lágyan. Minden szót tagoltan ejtett ki telt ajkain,hogy biztosan megértsem.
Honnan tudta mire gondolok?Vagy hangosan kimondtam volna? Képtelen voltam eldönteni. Lehetséges, hogy valaki olvasson az agyamban? Talán tényleg csak fáradt vagyok és lehetetlen nőszemély is egyben. Nem. Egészen biztos,hogy nem mondtam ki.Viszont ez lenne a logikusabb magyarázat. Képtelenség, hogy valaki aki emberi ennyire tökéletes legyen, ennyire gyönyörű.Az pedig már pláne lehetetlen, hogy még a fejemben is olvasson.
Túl fáradt voltam ahhoz,hogy én ezt most komolyabban végig gondoljam.Tehetetlenül figyeltem ahogy izmos karja a derekamra fonódik, a másik pedig a térdhajlatomnál kalandozva tart a magasban.Úgy éreztem magamat mint aki lebeg.Isten igazából.Mégsem féltem.Bíztam benne és abban,hogy most már jó kezekben vagyok.Tökéletes látomás volt, hisz lehetetlen,hogy Drew itt legyen.

~ * ~

Mintha ezer katona trappolt volna a fejemben, vagy legalább egy vonat zúgott volna el közvetlenül mellettem. A fejem iszonyatosan fájt, jobban mint előtte, viszont valamive erősebbnek éreztem magamat. A hajam már nem tapadt csapzottan az arcomhoz, és a kőkemény padló eltűnt alólam, helyére  valami puha és rettentően meleg dolog került. Mennyei volt.
-Mikor fog felkelni?- türelmetlen hangokra lettem figyelmes.-Nem érek rá egész nap nézni ahogy Csipkerózsika szundikál.- túlon túl hasonlított egy hanghoz amit én már egy ideje betegesen imádok. Mégis más volt.Veszélyesebb, erőteljesebb.Tudom mikor hallottam ezt a hangot először és utoljára.
-Nyugodj már meg, Derek!- csattant rá egy másik hang ami azonosan hasonlított az előzőre , de teljesen más túnusban zengett.
-Nyugodt vagyok, Drew.- nem láttam de le merném fogadni,hogy gúnyosan grimaszol.
Ekkor pedig hidegzuhanyként ért utol a gondolat,hogy hol és kikkel vagyok körülvéve.Nem. Nem lehet, hogy a Bieber testvére vigyáznak ébren álmomra.Ez teljesen lehetetlen.Nem régen még egy koszos ketrecben voltam. Hogyan kerültem ki onnan?Ha pedig itt vagyok akkor... Akkor igaz az is amit láttam? Nem csak a fejemben képzeltem el?
-Nem úgy tűnik.-vetette oda a kedvesebb testvér.-Blair sok mindenen ment át, Derek. Szüksége van az alvásra.Pihennie kell.És...én remélem,hogy alszik még egy ideig.Fogalmam sincs,hogy hogyan fogom neki megmagyarázni mind azt ami vele történt.Félek,hogy túl okos ahhoz,hogy bevegyen valami általános sztorit.
-Ugyan már Drew!-csattant rá ismét.-Nehogy azt mond,hogy el fogod neki mondani az igazat. Akkor komolyan agyon verlek.
-Nem tudom mit fogok tenni, de nincs jogod beleszólni.-válaszolta egyszerűen és diplomatikusan én pedig ismét túl fáradt lettem.Még ki sem nyitottam a szemeimet máris visszakívánkoztam álomvilágba. Ebben a helyzetben pedig erőm sem volt ellen állni neki.Hagytam,hogy visszazuhanjak az áldott sötétségbe.