14. rész Életfoszlányok.

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Nos. Mit is kellene mondanom? Ugyan a kommentekért kicsit zabos vagyok, de néhány dolog kiengesztelt. Azért tessék rendesen kommentelni! Nekem is jól esik, ha kapok visszajelzést. Viszont lassan a 60. feliratkozónál járunk és nemsokára elérjük az 12.000-es megtekintést! Ugyan a kinti számláló nem jó, majd teszik ki egy blogger számlálót is. Ami kint van az később került ki és nem olyan régtől számolja. A lényeg az, hogy hálás vagyok!

Sokan kerestek meg egyébként facebookon is vagy ask.fm-en, Rengeteg üzenetet kapok, hogy tetszik nektek a blog és ez nagyon de nagyon jól esik. Örülök, hogy örömöt szerezhetek néhány lopott percre az olvasóimnak. 

Legyetek jók és élvezzétek a tavaszi szünetet! Sajnos én nem tudom. Folyamatosan versenyekre készülök, így fogalmam sincs, hogy mikor jövök legközelebb, de igyekszem!:)

Ui: Egy kissé rövidre sikerültem most. A következő viszont hosszabb lesz, már elkezdtem írni. Remélem azt is tudom minél hamarabb hozni nektek.:)

xoxo HeartBreaker

14.rész Életfoszlányok.

Blair Black.

"- Várj meg! Kérlek! - hangom remeg és kétségbeesett. Nem eshet baja. Nem hagyhatom, hogy baja legyen. Figyelem izmos testét miközben ütemesen szalad előre. Friss illata azonnal körül öleli a természetet. Beveti magát a fák közé, én pedig utána iramodom. Minden lépésnél érzem, hogy nem bírom már tovább. Meztelen talpaimat folyton felsérti valami. Hol egy ág, hol egy tüske, hol pedig egy oda nem illő kő. De nem adom fel. Utol kell érnem őt.
Aztán eltűnik. Sötétség telepedik rám, a fák, a bokrok és a fény ami biztonságot adott vele együtt lesz semmivé. Egyedül állok az ürességben. Kiáltani akarok, a nevén szólítani, hogy idejöjjön és újra rendbe tegyen mindent. De a torkom kiszáradt és egy hang sem jön ki a számon...Semmim sincs."
Az ébredés egyedül él utol. Félig már tudatában vagyok a külvilágnak, de igazán akkor ébredek rá, mikor  megérzem testem hánykolódását és egy nagyobbat dobok magamon az ágy puha takaróján. Zihálva kapkodom a levegőt, a szemhéjam azonnal felpattan. Nem is keresem az egykor még mellettem fekvő fiút. Biztosra veszem, hogy már akkor lelépett mikor anya megjött.
Az álom viszont megrémít. Mindenem vizes. A hajam csapzottan tapad verejtékkel borított arcomra. Úgy érzem magamat mint aki ezer bikával küzdött meg az éjszaka folyamán. Soha nem éreztem még ilyen rettegést. Ami ironikus tekintve a tegnap történteket. Lehetetlen, hogy valami még annál is félelmetesebb legyen.
Miután erőt vettem magamon és lezuhanyoztam rápillantottam a telefonomra. Alice hívott... egy párszor. Tizenegy nem fogadott hívásom van tőle és három SMS-em. Te jó ég! Jobb lesz, ha most azonnal visszahívom.
Egyébként sincsenek túl nagy körmeim de miközben Alicet hívtam azon kaptam magamat, hogy még azt a kicsit is rágni kezdem. Ahogy tudatosult bennem a dolog azonnal elkaptam kezemet a számtól és gondolatban jó nagyot rácsaptam.
- Alice annyira sajnálom, kérlek ne szedd le a fejemet! - kezdtem el azonnal mentegetőzni.
- Blair Black. Az ég áldjon meg! Egyben vagy? Már a mamádnak is telefonáltam.- ettől az aggódó hangtól csak még rosszabbul éreztem magamat. Milyen barát vagyok én?
- Kérlek Alice ne haragudj rám. Annyi hirtelen történt minden. Én csak... találkoztam Drewal.- kezdtem bele félve. Nem tudom mennyi mindent mondhatok el barátnőmnek. Persze egyértelmű, hogy sokat nem, de nem akarok hazudni neki.
- Azt akarod mondani, hogy Drew Bieberrel? Mi a...?!- elmosolyodtam, ahogy elképzeltem a kék szemű szépséget tátott szájjal a szobájában ülve. - Részleteket!- sipákolta máris. Nevetve eltartottam egy kicsit a telefont a fülemtől.
- Csak dumáltunk. Ennyi az egész.- vagy valami olyasmi.- Nincs túl sok mondanivalóm.
- Megcsókolt? Megölelt? Vagy csak egy kicsit hozzád ért? - a lelkemhez. Azt teljesen megérintette, de nem állok készen ezt elmondani akárkinek is.-  Ne kínozz, Blair! A suli leghelyesebb és legérhetetlenebb srácával lógtál. A vicc az, hogy amúgy észre sem veszi, hogy mennyire oda van érte mindenki.
- Igen. Én is pontosan így gondolom. - feleltem apró mosollyal a számsarkában. Lehunytam a szememet és hátra vetettem magamat az ágyamra.- Azt hiszem... kedvelem.- apró részlet és nagyon távol áll a valóságtól ami ennél jóval több, de egyelőre jobb ha magamban tisztázom a dolgokat. Végtére is még arra sem volt időm, hogy rosszul érezzem magamat. Rossz kislány voltam. Felengedtem egy srácot a szobámba amíg anya nem volt itthon. Vele aludtam, ő meg reggel lelépett. Persze tudom, hogy miért, de ez még nem jelenti azt,hogy nem eshet rosszul a dolog. Ennek ellenére nem tudom magamat kellemetlenül érezni. Semmi olyat nem tettünk amit meg kellene bánnom. Még ha lehetne sem fordítanám vissza ezt az estét. Életem legjobb éjszakája volt.

Derek Bieber

Magam sem tudom, hogy mi kevert ide. Eredetileg semmi másra nem vágytam csak arra, hogy kiszellőztessem a fejemet. Kellett pár nyugodt perc. A harc olyan nemes egyszerűséggel ért véget, mint ahogy elkezdődött. Nem bírtam ott maradni. Drew lelécelt a kis csajjal én pedig magam maradtam. Menekülnöm kellett. Hogy mi elől? Nem a kormány kutyái ijesztettek el és nem is a fajtám sötét része, hisz erősebb és sötétebb vagyok bárkinél a Földön.  Magamtól féltem. Az érzésektől amik bennem kavarodtak, a gondolatoktól amik szinte szétrobbantották a fejemet. Érzések. Egyetlen, rövidke kis szó. Mégis annyi mindent hordoz magában. Az emberek többségének az életét ezek határozzák meg. Én viszont  régen töprengtem ennyit rajtuk. Egyszerűen felesleges. Most sem értem magam. Nem válhatok egy olyan érzelgős nyálgéppé mint a testvérem.
Ez az egyetlen olyan eldugott helye a városnak ahol önmagam lehetek. Törhetek, zúzhatok ha éppen úgy tartja kedvem. Vagy tehetem azt is amit most. Csak ülök, lógatom a lábamat és figyelem a természetet. Hallgatom a madarak hamisíthatatlan énekét, a levegőben zúgó rovarok hangját. Minden olyan eleven. Egyedül én nem.
A langyos szellő végig tekergőzött a testemen. Hunyorogva pillantottam az előttem elterülő színkavalkádra, az égbolt hatalmas színpalettája lebegett felettem. Hagyom, hogy a szél a szárnyaimba kapjon. Nem ellenkeztem. Sem erőm nem volt sem kitartásom.
Furcsa, nem várt fordulatot vesznek a fejemben ezerfelé cikázó gondolatok. Drew és az ő kis szív szerelme. A bennem szunnyadó düh valami új, elemi erővel tör rám. Az izmaim megfeszülnek és a rám telepedő nyugalom semmivé foszlik. Hogy mondhatta el az az idióta, hogy mik vagyunk mi? Hogy volt erre képes? Nem csak önmagát sodorta ezzel bajba, hanem a fajtánkat is, beleértve egyaránt engem is.
Nagyot nyelek, előre nyújtom a kezemet és hagyom, hogy az erő, mely bennem tombol, utat találjon magának. A torkomat hangos nyögés hagyja el amint a tenyeremből felszakadó villám eléri az égboltot. Már nem csak én vagyok dühös és nyugtalan. A sötét felhők elűzik a narancssárga fényárban úszó világot előlem. Helyükön a búskomorság marad. Tökéletesen tükröz engem.
Vibrál a levegő a testem körül. Halványan szürkés de annál fényesebb színben körvonalazódom ki. Tudom, hogy a szemeim szinte vérben forognak miközben kinyújtott kezemen minden ér megduzzad. A feszültség csak fokozódik mikor felállok. Nem bírom a tehetetlenséget. Szükségem van a rombolásra különben magamat pusztítom el belülről.
Szárnyaim hatalmas, sötét lepelként emelkednek fölém. Érzem ahogy az energia végig siklik a testemen. Már nem a kezemből vagy egyéb végtagomból tör fel. Egyenesen az energia lakhelyéről, a szívem mellől , távozik a testemből.  Forróvá válik a levegő, de csak egy pillanatra. Egészen addig a röpke percig míg hideg esőt nem zúdítok a tájra. Már nem szól a madarak éneke, sem a rovarok hangja. A mennydörgés dalol nekem.
- Tudod mit? Te ott fent!- ordítom torkom szakadtából miközben vizes hajtincseimen át az égre bámulok.- Cseszd meg! Kurvára cseszd meg! - kiáltom még utoljára. Furcsa érzésem támad. Nem vagyok egyedül. A szárnyaim megremegnek és az erő ami bennem volt semminek tűnik ahhoz képest ami most a hátamba fúródik. Elnyílnak az ajkaim, döbbenten fordulok hátra. Nem vérzek, nem tört el semmim. Mégis olyan fájdalom hasít a bőröm alá, hogy azonnal térdre ereszkedem. Az eső cseppeken át egyetlen arcvonás tükröződik ki, melyet soha nem láttam élőben. Más mint a képeken, de mérget mernék rá venni, hogy nem tévedek és nem is a helyzet okozta sokk beszél belőlem.Apa?!