2.Fejezet.~ Vonzó idegen.

Sziasztok kedveskéim!

Szóval akkor.Nem tudom mit mondhatnék.Remeg a kezem ahogy eszembe jut az a sok szép komment amit kaptam.Hét komment érkezett és az még csak az első rész volt.És sajnálom, hogy nem tudtam válaszolni mindre.Igyekszem legközelebb válaszolgatni majd, de fontosabbnak éreztem, hogy minél előbb jöjjön a második ész.

32 azaz HARMINCKETTŐ feliratkozó?! Jézusom!Ezt nem hittem volna.Remélni sem mertem.És közel 1.000 látogató. Annyira hálás vagyok, bárcsak valahogy ezt el tudnám mondani! De ezt az érzést szerintem nem érti más csak az akivel történik és ő sem érti, hogy miért pont vele csak az érzést ismeri fel. Hála és szeretet furán keveredve.

Amiről szeretnék még beszélni.*nagylevegő* Ez, hogy naponta jön rész nem fog menni csak a harmadik részig. Addig ugyanis meg van írva.Neki kezdtem már a negyedik fejezetnek de még nincs kész és sajnos tanulnom is kell.Angol vizsga mi egy más.De igyekezni fogok legalább hetente hozni egyet iskola időben is! Nagyon fontos lett nekem ez a blog és remélem ti sem hagytok majd cserben akkor sem ha nem tudok hetente jönni. 

Puszil és ölel titeket: HeartBreaker.

Kellemes olvasást!

2.Fejezet~ Vonzó idegen.

Blair Black.

Otthon az ágyamban is a két különös idegen hangján gondolkoztam. Kik lehetnek ők? Egyáltalán hogyan néznek ki és mi ez az egész vita közöttük? Én lehetek az egyetlen olyan szerencsétlen és ultra unalmas könyvmoly aki hazafelé két ilyen fura alakba botlik. Persze, hogy elkerülhetetlen volt a találkozás.
Másnap reggel kómásan és rettentően nyúzottan ébredtem.A végtagjaim fájtak és erőm  sem sok volt. Mire kikászálódtam az ágyból, rávettem magamat, hogy a konyhába menjek addigra anya már sehol nem volt.A reggelem egy csésze kávé kíséretében az asztalra volt készítve, mellette egy apró cédulával, melyen anya kézírása nézett velem szembe. Nem írt sokat.Pusztán közölte, hogy ha lehet menjek el a boltba, legyen szép napom és szeret. Tudtam, hogy ez az első igazi munka napja itt.Izgultam is volna érte, ha a fejem nem lüktet ennyire.Nem értem magamat. Hamar ágyba kerültem tegnap, bár elaludni nem tudtam olyan sebesen, azért nagyjából valamit sikerült. Beteg egészen biztos, hogy nem voltam. Fogalmam sincs, hogy mi a kutyabajom lehet.
A reggelire rá sem tudtam nézni, ugyanis  a gyomrom sem érezte jobban magát mint én, viszont a kávé addig addig csábítgatott, hogy végül beadtam a derekamat és megadtam magam neki. A forró, gőzölgő bögrémmel a kezemben, és egy pokróc társaságában felkuporodtam a kanapéra.Jó volt egyszerűen csak ott ülni és bámulni a tv-t ami egyáltalán nem érdekelt. Valami sztárokról szóló pletyka műsor ment, de a gondolataim egészen másfelé kalandoztak.
Újra és újra átpörgettem magamban a tegnap estét. Ez a város túl furcsa és a tegnapi már nekem is egészen sok volt. A Derek névre hallgató nem látott idegen képes volt pusztán a hangjával megfélemlíteni, míg  - valószínűleg - testvére teljesen nyugodt hangulatot keltett bennem. Ez a két merőben eltérő érzés pedig furcsán hatott rám.Remegtem, de közben egy pillanat erejéig erőt éreztem magamban, de a dolog nem tartott túl sokáig , szinte azonnal újra átvette felettem az irányítást a félelemnek elkeresztelt szörnyű érzés, melytől nehéz szabadulni.
Nevetséges, hogy ennyit agyalok azon a pár percen amiben tegnap este akarva,akaratlanul belecsöppentem.Rosszkor voltam rossz helyen,  de ettől még nem kellene ennyit kattognom ezen a témán. Egyszerűen tovább kellene lépnem. Nem történt semmi. Két, valószínűleg fiatal srác kicsit összekapott. Ez bárkivel megtörténhet bármikor.Az, hogy éppen én lettem ennek az egésznek a nem várt fültanúja az pedig már teljes mértékben a véletlen műve, nem szabad olyan dolgokat belelátni ebbe a sztoriba amik nincsenek benne.
Gondolataim közé akaratlanul is beférkőzött új iskolám képe. Leginkább az érzéstől féltem. Attól, hogy nem fogok tudni beilleszkedni. Ahogy magamat ismerem ez könnyen előfordulhat. Képes voltam teljesen kívülálló maradni egy egészen nagy iskolában, akkor mi lesz itt? Kevés diák, mindenki ismer mindenkit, és nem szeretik az idegeneket. Még a szőr is feláll a hátamon ha a rám várakozó magányos napokra gondolok az Elkhart Lake Gimnáziumban.
Olyan kilenc óra is lehetett, mikor erőt vettem magamon felmásztam a szobámba és elkezdtem felöltözni. Az idő borús volt. Hogyan is lehetne másképpen? Ezen az átkozott helyen napok óta semmit nem látok az égen csak búskomor felhőket, és ez ijesztő.Sőt mi több bizarr tekintve, hogy augusztus utolsó hete van.
Mivel az idő nem nekem kedvezett, így kénytelen voltam jól felöltözni. Nem szeretnék lebetegedni az első iskola napom előtti héten, hogy aztán vagy úgy menjek iskolába mint egy zombi, vagy éppen sehogy. Nem vetne rám jó fényt, bár nem hiszem, hogy bármivel könnyebben be tudnék illeszkedni majd, de mindent meg kell próbálni.
Mivel a kocsim még nem érkezett meg, muszáj lesz gyalog vagy busszal mennem. Azt hiszem még én sem lepődtem meg, hogy a másodikat választottam. Ha sütött volna a nap és csak legalább néhány fokkal melegebb van, na meg nem ennyire nedves minden akkor ezer örömmel sétálgattam volna a kisvárosban, de így nem vagyok rá hajlandó.

~ * ~

Az utca meglepően élénk volt. Bár valószínűleg a tegnapi kihaltság után egy kicsit furcsa volt most nekem, hogy az emberek éltek, mozogtak és valahogy olyan emberinek tűntek. Egy hangyányival kevésbé éreztem magamat földönkívülinek és elveszettnek egy idegen helyen.  Sőt mit több. Kellemes volt elhaladni mások mellett, és friss levegőt szívni. Még a végén nem is busszal megyek majd haza.
Anya listája elég pontos volt.Már majdnem minden megvolt kivéve a zöldségeket. Mintha édesanyám pár napja valami olyasmit emlegetett volna, hogy egy kicsi de tündéri  zöldséges van a pékség mögött.
Nem kellett sokáig keresgélnem. Néha Los Angeles után úgy érzem, hogy ez a "város" két utcából áll és semmi több.Jó az is igaz, hogy nem jártam el otthonról túl sokat. Eddig talán háromszor tettem ki a lábamat ezzel együtt. Nem igazán vagyok kaland vágyó ember a jelek szerint.Nem vonzott a gondolat, hogy ennek a kicsinyke helységnek feltérképezzem minden szegletét.
A zöldséges valóban ott volt, ahol anya állította. Hát, hogy kicsi az biztos. Tündéri? Aranyos volt és kellemes zöldség-gyümölcs illat csapott meg ahogy beléptem. Ott keringett a levegőben és azonnal beférkőzött az ember orrába. Ez is olyasmi dolog mint  a könyvtárnál. Annak is megvan az a jellegzetes illata, ahogy ennek is.
Amint beléptem az ajtón, azonnal tudtam, hogy mire gondolt anya a "tündéri" szó alatt. Az ember valahogy nyugalmi állapotba került. Nem éreztem azt a sok zavaros gondolatot amit odakint, vagy bármi mást.Egyszerűen csak lélegeztem, mélyen magamba szívtam ezt a furcsa energiát, miközben tudtam, hogy élek. Nem is tudom mikor éreztem magamat ennyire élőnek és szabadnak. Pedig csak egy üzletbe jöttem be.
-Drew, szolgáld ki a hölgyet. Nekem mennem kell.-mire felpillantottam már csak egy elrohanó ember alakot láttam, akinek bizonyára sietős a dolga.Drew, Drew, Drew.Valahol már hallottam ezt a nevet, de nem rémlik tisztán.
-Szia.-lépett elő egy nagyjából velem egyidős srác.
Lehet egy egyszerű köszönés ennyire sorsdöntő esemény? Erre szerintem senki nem tudhatja a pontos választ. Én magam sem értem igazán, csak azt tudom, hogy forgott velem a világomnak nevezett kis birodalmam, és a közepében csak ezt az idegent láttam.A porcikáim remegni kezdtek, ahogy azokba a mély, olvadt csokoládéra emlékeztető szembogarakba bámultam.Éreztem ahogy a gyomrom le, majd fel liftezik, miközben a testem határtalanul gyenge. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy alig állok a lábamon.
Viszont ami minden képzeletemet felülmúlta, hogy nem voltam zavarba. Nem éreztem azt, hogy félnem kellene valamitől, vagy éppen aggódnom kellene a jövő kimenetele miatt. Elöntött a határtalannak hitt nyugalom és béke. Ha valaki azt mondja nekem, hogy öt percem van az életemből az sem érdekelt volna. De nem azért mert azonnal belezúgtam volna ebbe az ismeretlenbe. Nem, ennek nem sok köze volt ahhoz amit éreztem. Szinte leírhatatlan volt a találkozás.Pontos szót nem is tudok a megfogalmazására. Az ereimben egy mély és ősi megnyugvás kezdett szétáramlani. Semmihez nem lehet hasonlítani. Talán egy egészen kicsit ahhoz, mikor az ember egy hosszú utazás után végre hazatér a  szülői házba.
-Nos. Mivel szolgálhatok?-arcán elterülő csibészes mosolya zökkentett vissza  a jelenbe. Szemlátomást ő remekül szórakozik rajtam és azon, hogy így lebénultam.Hirtelen azt sem tudom mit mondjak neki, hisz szó mi szó tényleg a hatása alá kerültem.
-Zöldség... azt hiszem zöldségekre lesz szükségem.-édes Istenem! Blair ezt jobban meg sem csinálhattad volna! Egy igazi címeres barom vagyok.
-O, az akad itt bőven.-vigyorgott szenvtelenül, nekem pedig kedvem lett volna elküldeni melegebb éghajlatra. Felidegesített a tudat, hogy rajtam mulat ilyen jót. Viszont egyszerűen a torkomra fagyott minden szó. Nem voltam képes egy értelmes mondatot összerakni.
-Aha.- terelni kezdtem a témát, egyszerűen idiótának éreztem magamat.- Répát és krumplit szeretnék. Pár darabot. Négy-öt répát és egy kg krumplit.- igyekeztem magabiztos lenni, ami hellyel-közzel sikerült is, legalábbis szerintem.
-Rendben.-elnyomott egy kisebb nevetést, miközben megkerülve az eladó pultot egyenesen a zöldségekhez ment. Figyeltem, ahogy férfias tenyere szorgosan szedi össze a kérteket. Megemelte az egyik ládát, amitől karján az izmok megfeszültek, az erei pedig kiduzzadtak. El tudtam volna nézni egész álló nap, nem kellett volna fegyvert tartani a fejemhez hozzá. Önként vállalkozok ennek a szenvtelen Adonisznak a meglesésére.
-Köszönöm.-biccentettem kifejezéstelen arccal, mikor letette elém a pultra a kért árukat. - Kedves tőled, hogy összeszedted nekem.
-Nem hagyhattam, hogy egy ilyen törékeny hölgy itt szenvedjen.-kacsintott rám, miközben beütötte a gépbe az árakat.
Most már véglegesen elsüllyednék legszívesebben. Kedvem lenne találkozni a földdel, és hagyni, hogy elnyeljen magába. Semmi mást nem szeretnék, csak kilépni ennek az üzletnek az ajtaján és soha többet nem találkozni ezzel a tökéletes idegennel.
Tétován álltam a kassza előtt amíg összeszámolta az árakat.Nem tudtam mit tehetnék.Tehetetlenségemben a falon bámultam az órát mely megállás nélkül kattogott. Mintha muszáj lenne neki! Pedig bárcsak megállna az idő.Bármennyire is szenvtelen és zavarba ejtő ez a helyzet, mégis örülnék ha az idő csak úgy megállna.Ha örökké nézhetném ezt az angyali arcot, ha mindig magamba szívhatnám ezt a belőle áradó erőt.
Hogy a fenébe gondolhatok valakiről ilyesmit akit életemben először látok s hallok? Ez képtelenség.Valóban az.Erőt kell vennem magamon, hogy nőiességemhez hűen, emelt fővel távozhassak ebből az istenverte üzletből, nem pedig egy roncsként.Egy férfi...akarom mondani fiú sem volt még rám hatással.Nem ez az idegen lesz az első!
-Viszlát.-biccentettem "mogorván" miközben elpakoltam a vásárolt dolgokat.
-Új vagy itt?- hangja furcsán remegett és láttam az arcán legszívesebben visszaszívta volna a kérdését.Kétségbeesetten nagyra nyíltak szemei.Nem hiszem el.Az első ember aki tényleg hozzám szól és meg is bánta.Semmi mást nem jelenthet az utána lévő reakciója.- Ne haragudj, csak a kíváncsi természetem.
-Ugyan.-legyintettem mintha nem számítana.Mert nem is számított.Két idegen akiből az egyik valami fura oknál fogva két szó után vonzódik a másikhoz.Kimondtam. Azaz hál' Istennek nem mondtam ki, de magamban.Magamban kimondtam.Ha az előbb ő szívta volna vissza a mondandóját akkor én most az egész történetet semmissé tenném inkább.Ennek nagyon nem lesz jó vége már most érzem.-Igen, új vagyok.-tettem hozzá pár gondolattal később.
-Hogy tetszik a város?-mosoly terült el hibátlan arcvonásai között és ez engem is nyugalomra késztetett.
-Kedves hely.-leheltem némi szarkazmussal a hangomban.Nem akartam leszólni én Elkhart Lake-t pláne egy ősgyökeres előtt, de nem lett a szívem csücske, talán soha nem is lesz. Ez lényegtelen.Bele kell törődnöm, hogy itt élek és pont.Ezen nincs mit agyalni.
-Igen, valóban az.-mi ez a levakarhatatlan vigyor?Ez lett az új divat vagy mi?
-Hát akkor...-kezdtem szedelődszködni.-Viszlát.-eresztettem egy laza mosolyt legyőzve ezzel testem remegését majd egy nagy ledülettel megcéloztam a kijáratot.Menekülő utat kerestem.Soha nem voltam másmilyen.Ha az életemben valami nem működött megfelelőn akkor menekültem.Ahogy anya is.Kerültem a konfliktus helyzeteket és a zavarba ejtő eseményeket.Nem kell a bonyodalom.Nekem nem.
-Várj.A neved.Megkérdezhetem?-kilépett a pult mögül én pedig megütköztem a levegőben kialakult furcsa feszültségben.Nem volt agresszív csak éppen vibráló.Bennem legalábbis ezt a hatást váltotta ki.-Ha nem veszed persze tolakodásnak...Gondolom egy iskolába fogunk járni.- férfias kezével, melyek nem sokkal ez előtt a zöldséget válogatták, rendezetlen hajkoronájába túrt.
-Blair.Blair Black-nek hívnak.-hadartam el gyorsan és már ki is léptem az utcára a verőfényes napsütésbe.Elkhart Lake, mit tartogatsz még számomra?

~*~

Gyerekek!

Believe MO-n! Megcsináltuk!*-* Ne haragudjatok, hogy itt is. De muszáj volt.*-*